Drogkereskedőket fogtak el Szombathelyen

Drogdílereket fogtak el a vasi rendőrök a Terrorelhárítási Központ egységeinek bevonásával Szombathelyen - közölte pénteken a rendőrség honlapján a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.A tájékoztatás szerint a szombathelyi bérelt garázsban, ahol egy 35 éves férfi és társa tartózkodott, 1,5 kilogrammnyi amfetamin tartalmú fehér port, illetve 0,5 kilónyi zöld növényi törmeléket, valamint potencianövelő tablettákat találtak, amelynek feketepiaci értéke meghaladja a hatmillió forintot.

Hozzáfűzték: a házkutatás során lefoglaltak több, a közbiztonságra különösen veszélyes eszközt, a kábítószer terjesztéséhez, adagolásához használt tárgyakat, valamint nagy összegű készpénzt. A két férfit előállították, kihallgatták és kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak velük szemben - írták.

Az összehangolt akciónak és a további nyomozásoknak köszönhetően a bizonyítékok alapján további öt kereskedővel, valamint több fogyasztóval szemben indult büntetőeljárás, egy kereskedőt őrizetbe vettek, kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com