Dühében halálra szúrta szomszédját egy Pápa környéki férfi

Dühében nyakon szúrta szomszédját egy Pápa környéki férfi, amiért szerinte a sértett hiányosan végezte el a rá végzett javítási munkálatokat. A sérülés következtében a férfi a helyszínen meghalt - áll a Veszprém Vármegyei Főügyészség MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.A vádirat szerint a testvérével együtt élő férfinak már az előző években megromlott a kapcsolata a sértettekkel, mert úgy gondolta, hogy a szomszéd kifogásolható munkáival csak a pénzét akarta megszerezni.

A sértett tavaly május 24-én délelőtt segített fát fűrészelni a vádlott testvérének, aki szólt, hogy a sértett által korábban beszerelt villanybojler meghibásodott. Az elkövető 11 óra körül ért haza, a testvére neki is jelezte a hibát.

A vádlott a fürdőszobában kérdőre vonta a férfit, aki közölte, hogy csak pénzért végzi el a javítást. A már indulatos elkövető ekkor egy bicskával több sérülést ejtett rajta, majd végül nagy erővel megszúrta és megvágta a nyakát, melynek következtében a férfi a helyszínen elhunyt.

A vádlott ezt követően átment a szomszédba, ahol az elhunyt sértett édesanyjára támadt, akin több, köztük életveszélyes sérülést ejtett. A férfi testvére meghallotta a sértett sikoltozását, és egy kapával kelt a védelmére. Az asszony átszaladt egy közeli házhoz, ahonnan értesítették a mentőket. A vádlott ezek után visszament a házukba, és megvárta a kiérkező rendőröket.

Az ügyészség a vádiratában fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta az elkövetővel szemben, azzal, hogy a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com