Ebola - Mikola: a világ kormányai nem tudtak gyorsan reagálni a járványra (2. rész)

Nemcsak az ebolával fertőzött országok kormányai, hanem a többi állam kormányai sem tudtak gyorsan reagálni a járványra - mondta Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

enszAz államtitkár beszámolt arról, hogy az ENSZ szeptemberi közgyűlésén is téma volt az afrikai országokat sújtó ebolajárvány, és megállapították, hogy sokkal gyorsabban kell reagálni ilyen katasztrófákra: előre kidolgozott menetrendekre, technológiákra van szükség, hogy megelőzhetőek legyenek a hasonló járványok.

Mikola István kiemelte, hogy a járvánnyal sújtott országokban összeomlott az egészségügyi rendszer, nehéz az adományokat eljuttatni, nincs élelmiszer, sztrájkok vannak, és ezek következtében egyéb járványos betegségek (malária, tbc) kezelése is nehezebb.

Megjegyezte: Magyarország is benne van abban a nemzetközi koalícióban, amely erre a helyzetre szövetkezett, és elvárás az országgal szemben, hogy részt vegyen a segítségnyújtásban. Jelenleg 5-10 orvost, egészségügyi dolgozót keresnek, akik vállalják, hogy abban a régióban szolgáljanak - tette hozzá.

Mikola István szerint példaértékű a civilek segítőkészsége, az eszköz- és pénzadományokat már eljuttatták az afrikai térségbe.

Az Egészségügyi Világszervezet azt reméli, hogy nemzetközi segítséggel 2015 végére meg lehet állítani a járvány terjedését - mondta a szakember.

Az államtitkár kitért arra, hogy az ENSZ-közgyűlés idején és utána is több száz millió dollár gyűlt össze az ebolajárvánnyal érintett országok megsegítésére, továbbá az Egyesült Államok felszólította az Nemzetközi Valutaalapot, hogy az érintett országokban tekintsen el a tartozás egy részének visszafizetésétől.

Mikola István hangsúlyozta, Magyarországon továbbra is csekély annak az esélye, hogy az ebolavírus megjelenjen, ha a betegség esetleg mégis felbukkanna, a magyar egészségügy képes arra, hogy kezelje a betegséget, és ne alakuljon ki járvány.

Paller Judit megbízott országos tisztifőorvos elmondta: a nyugat-afrikai ebolajárvány kezdete óta kapcsolatban vannak a nemzetközi szervezetekkel, feltérképezték a vírus esetleges behurcolásának útvonalait, összeállították a teendőket, és az elmúlt hetekben, hónapokban felkészítették az egészségügyi intézményeket, a társhatóságokat.

Hozzátette, jelenleg azokat a veszélyhelyzeti lehetőségeket térképezik fel, amelyekre Magyarországnak készülnie kell. Ilyen esetek lehetnek a misszióról hazatérő magyarok, a hivatalos úton kint tartózkodók, vagy a zöldhatáron érkező külföldiek.

Paller Judit elmondta, ezért szoros a tisztiorvosi hivatal és a Külgazdasági és Külügyminisztérium közötti kapcsolat.

A szakember megjegyezte, az eddig az ebolajárvánnyal érintett három ország - Nigéria, Sierra Leone, Guinea - után felkerült a betegséggel érintettek közé Mali. A főváros, Bamako azért kerülhet a figyelem középpontjába, mert a Budapest-Bamako rali végállomása. Mint Paller Judit elmondta, fel kell venniük a szervezőkkel a kapcsolatot, hogy milyen óvintézkedésre van szükség.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

http://ujhazak.com