Édes krémlikőrt ivott, ezért homoszexuálisnak bélyegezték a férfit, és börtönbe csukták

Kamerunban elég a puszta gyanú, hogy valaki a saját neméhez vonzódik, és máris 5 évre börtönben találhatja magát.CameroonNem mindenhol fogadja el a törvény, hogy vannak emberek, akik a saját nemükhöz vonzódnak. Ilyen ország az afrikai Kamerun, ahol 1972 óta létezik az a jogszabály, amely értelmében bárkit 5 évre börtönbe lehet csukni, ha homoszexuálisnak bélyegzik.

A bírók többsége a mai napig osztogatja a börtönbüntetést, ám most az egyik jogász felemelte a hangját, mert megunta az országban folyó „nevetséges jogrendszert”.

Michael Togue azután lázadt fel, hogy több tucat olyan ember vette fel vele a kapcsolatot, akiket korábban elítéltek a melegségük miatt.

Togue elmondta, hogy az ügyfelei közül szinte mindegyiket úgy vádoltak meg homoszexualitással, hogy arra nem volt kézzelfogható bizonyíték. Az egyik esetben például azért tartóztattak le egy férfit, mert Bailey’st ivott, amit a bíró szerint csak nők fogyasztanak.

Az ügyvéd arról is beszélt, hogy a sztereotípiák mellett, azért is küldenek börtönbe embereket, mert egy haragos szomszéd, megbántott rokon, vagy egy bosszúra éhes volt szerető akar így keresztbe tenni az illetőnek.

Togue ügyfelei között van például két nő, akik 9 hónapja börtönben vannak, mert a szomszédjuk feljelentette őket, hogy leszbikusok, holott erre a hatóság nem talált bizonyítékot.

Három férfit pedig azért vádoltak meg homoszexualitással, mert állítólag egy járműben szexeltek. Ők ezt hiába tagadták, mert a rendőrségnek elég volt az, hogy szerintük nőiesen öltöztek a férfiak.

Az ügyvéd kifejtette, hogy ahhoz, hogy valakit szexuális aktus közben érjenek tetten, ahhoz meg kell sértenie a hatóságnak a magánélethez való jogot, ami bűncselekmény. Togue hozzátette, hogy a legtöbb megbélyegzést az országban működő különféle vallási ágazatok táplálják, mint a korábbi Simon-Victor Tonyé Bakot érsek, aki azt mondta, hogy a homoszexualitás Isten szégyenteljes és tiszteletlen kritizálása, aki úgy döntött, hogy megalkotja a férfit és a nőt.

Az, hogy az ügyvédnek sikerül-e valamit elérnie, és a törvényt felülvizsgálják, esetleg megváltoztatják, nem lehet tudni. Amennyiben Togue eléri a célját, még akkor is hosszú csatára kell felkészülnie.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com