Egy év felfüggesztett börtönre ítélték a buszsofőrt bántalmazó férfit

Gyorsított eljárásban, jogerősen egy év felfüggesztett börtönre ítélték azt a férfit, aki bántalmazott egy buszsofőrt - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint még június 4-én a férfi és a párja kutyájukkal a menetrend szerint Budapestre közlekedő autóbuszra úgy szálltak fel, hogy az állaton nem volt szájkosár. A buszsofőr felszólította őket, hogy mivel az utazási szabályok szerint a tömegközlekedési eszközön a kutya csak szájkosárral szállítható, szálljanak le.

A vádlott és a párja a felszólításnak nem tett eleget, az utastérbe mentek. A buszvezető nem indult el az autóbusszal és ismételten kérte a vádlottat, hogy szálljanak le a kutyával. A férfi ekkor a vezetőfülkéhez ment és ököllel megütötte a sértett, valamint trágár szavakkal illette. A sofőr felállt, ekkor a vádlott ismét megütötte őt. Ezután több utas is a sértett védelmére kelt, így a vádlott a párjával a helyszínről távozott - írták.

Az Érdi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt. Az Érdi Járásbíróság a férfit bűnösnek mondta ki és 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 1 év próbaidőre felfüggesztette - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

Végzetes szúrás

Végzetes szúrás

Halált okozó testi sértés Győrben.

http://ujhazak.com