Egy moszkvai temetőben 400 ember verekedett össze az illegális bevándorlók miatt! - videó

Három halott és húsz sebesült lett az eredménye az illegális bevándorlók tömegverekedésének a Hovanszkoje temetőben.


Közép-Ázsiából jövő migránsok és az észak-kaukázusi őshonos emberek különböztek össze a temető újrafelosztásán. A hatalmas tömegverekedésbe előkerült mindenkinél, ami szóba jöhetett fegyverként, lapátok, vasdarabok, fegyverek.

97925869__Moscow-large_trans++DAoCN0zt2fIWNcwvVaupU5C9u5lso-6KK-UTw6TKHaU

Más források szerint a közép-ázsiai muszlimok a Szövetségi Migrációs Szolgálat (FMSZ) elől menekültek egyenesen a temetőbe egy közeli illegális építkezésről. Amikor a temetőőrök eltávolították volna őket, akkor tört ki a tömegverekedés.

A tömegzavargásokat a rohamrendőrség akadályozta meg, akik közül állítólag az egyik meghalt!

„A rendőrségnek sikerült a gyilkosokat elfogni, akik autóval menekültek, de még néhány embert elütöttek.” – közölte az Interfax.

5

Az ő állapotukról nem tudni, de a halottak között temetői munkások is vannak, akiket lelőttek.

2

4

Szerencsére a temetőben dolgozó kevés ember meg tudott menekülni az időben történő felszólításoknak köszönhetően, szemben a muszlim hordával, akik kifosztani jöttek a temetőt.

Az illegális bevándorlók már nem első ízben menekültek a központi temetőbe, ahol fosztogattak és megfélemlítették a gyászoló hozzátartozókat és a temető dolgozóit.



Az alábbi felvételt egy térfigyelő kamera készítette.



Forrás: rushincrash.com

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com