Egy nőt prostituáltként dolgoztató emberkereskedőket fogtak el

Elfogott a rendőrség két férfit, aki egy nőt prostituáltként dolgoztatott 2017 óta Magyarországon, Németországban és Ausztriában - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a rendőrség honlapján.A közleményben azt írták: a gyanú szerint 2017 elején a 40 éves szegedi férfi feleségével megvette az akkor 19 éves lányt a barátjától, majd elvették iratait, megverték, és folyamatos fenyegetéssel rávették, hogy prostituáltként dolgozzon, a bevételt pedig adja nekik.

    
A nőről fotókat készítettek, amelyekkel szexuális szolgáltatást nyújtó oldalakon hirdetéseket adtak fel. A házaspár a szexuális szolgáltatással keresett pénzt - több mint tízmillió forintot - elvette el a nőtől. Hozzátették: az áldozat Nürnbergben konfliktusba keveredett egy vendéggel, és megpróbált elszökni, de futtatói elfogták, összeverték, és életveszélyesen megfenyegették. Később úgy szabadult el tőlük, hogy Németországban egy 42 éves, másik magyar férfi kedvességet, megértést és szerelmet színlelve közös jövővel hitegette, ezért neki kezdett el dolgozni, ugyancsak prostituáltként. A férfi szintén elvette tőle a megkeresett pénzt.
    

A KR NNI nyomozói kedd reggel összehangolt akcióban elfogták a két férfit, otthonukban kutatást tartottak, és bizonyítékokat foglaltak le.  A két férfit személyi szabadságától megfosztott sértett sérelmére, kizsákmányolás céljából, erőszakkal, a sértett sanyargatásával, különösen súlyos hátrányt okozva elkövetett emberkereskedelem és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.
    

A szegedi férfi feleségét még keresik a rendőrök - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com