Egy szélsőbaloldali húggyal öntötte le Martin Schulz házát!

Pedig mennyi mindent megtett a baloldalért Martin Schulz az Európai Parlament elnöke, akinek csak érettségije van.

Úgy tűnik, hogy ez egyeseknek nem elég. Pedig előszeretettel támogatja a migrációt, sőt még Szegedre is küldött volna belőlük.

Érdekes, hogy egy szélsőbaloldali aktivista Schulz házára a „Schulz nazi” feliratot festette fel, majd vizelettel töltött zacskókkal dobálta meg a hajlékot.



Az Európai Parlament elnöke feljelentést tett a rendőrségen. A hatóságok kézre kerítették a térkamerás felvételek segítségével az elkövetőt, aki mindent beismert. Tettére azonban nem tudott magyarázatot adni.
Martin Schulz ciklusa az Európai Parlamentben lejár, ezért úgy döntött az érettségivel rendelkező szocialista politikus, hogy indul a jövő évi kancellárválasztáson méghozzá a másik rossz Angela Merkellel szemben, aki már bejelentette, hogy újra indul a tisztségért.

Ha ez így alakul, a következő német kancellárválasztás lesz minden idők legfurább német választása. Ettől még maga Adolf Hitler is felébredhet!

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com