Egy üzleti vita miatt megöltek két japánt Kínában

A múlt hónapban az északkelet-kínai Talien városában egy kínai férfi megölt két japán állampolgárt, valószínűleg a felek közötti üzleti vita okozta az incidenst, a hatóságok jelenleg is nyomoznak - közölte a kínai külügyminisztérium kedden.A talieni rendőrség közleményében erősítette meg az esetet, amely után letartóztattak egy 42 éves kínai gyanúsítottat. A férfi hosszú ideig Japánban élt - olvasható a közleményben.

Az északkelet-kínai Senjangban működő japán főkonzulátust május 25-én értesítették a helyi hatóságok, a gyilkosság két áldozata a gyanúsított üzleti partnere volt, az indíték vélhetően üzleti konfliktus volt - tették hozzá.

A Kyodo japán hírügynökség kedden számolt be az esetről, melyet a kínai külügyminisztérium szintén megerősített. Japán kormányzati források szerint az incidens "nem politikai indíttatású, és nem is Japán-ellenes érzelmek provokálták".

Tavaly több, japánok ellen elkövetett, rendkívül nagy felháborodást kiváltó erőszakos esetet jelentettek Kínában. Januárban két kínai késelőt is halálbüntetésre ítéltek, miután az egyikük tavaly júniusban Szucsouban egy japán iskolabuszon késsel megsebesített több embert, és megölte a kínai utaskísérőt.

A másik elkövető tavaly szeptemberben támadt egy 10 éves japán kisfiúra a dél-kínai Sencsenben, és a kisfiú másnap belehalt sebeibe.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com