Egy volt terrorista ellopott egy merevlemezt az áldozatok boncolási jelentéseivel

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Eljárást indítottak a belga hatóságok az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egy korábbi harcosa ellen, aki a vádak szerint a többi között egy olyan merevlemezt is ellopott, amely a 2016-os brüsszeli robbantások áldozatainak boncolási jegyzőkönyveit tartalmazta. A férfi valószínűleg nem tudta, hogy mi van az adattárolón - jelentette a helyi sajtó csütörtökön.A gyanúsítottnak, a 27 éves Illias Khayarinak múlt héten meg kellett jelennie egy találkozón a feltételes szabadlábra helyezésével kapcsolatban, és az épületből kifelé több tárgyat is ellophatott az ügyészség orvosszakértőinek részlegén, köztük a terrortámadások áldozatainak boncolási jelentéseit tartalmazó merevlemezt - írta a Le Soir című napilap.

    
A férfit néhány nappal később őrizetbe vették, majd letartóztatták, ő azonban tagadja a lopást. Az ellopott tárgyakat egyelőre nem találták meg, a nyomozók szerint azonban nincsenek arra utaló jelek, hogy a tettes kifejezetten az adattárolóra utazott, nagy valószínűséggel nem is tudta, hogy mit tartalmaz. A korábban Szíriában harcoló, majd Belgiumba visszatért Illias Khayarit öt év börtönbüntetésre ítélték terrorszervezetben való részvétel miatt, nagyjából két és fél év után viszont feltételes szabadlábra helyezték, annak ellenére, hogy egy lehallgatott telefonbeszélgetésben korábban arról beszélt, hogy lefejezett egy embert a közel-keleti országban.
    

Khayari ügyvédje szerint a hatóságok pusztán azért vádolják védencét, mert a lopás idején ő is az épületben tartózkodott. Rámutatott: ügyfele a börtönbüntetését követően több képzésen is részt vett, munkát talált, megházasodott, hamarosan gyereke születik, nem lett volna semmi oka elkövetni a bűncselekményt.
    

Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson hajtottak végre 2016. március 22-én terrortámadást, melyben 32-en meghaltak és 340-en megsebesültek. A robbantások elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com