Egyelőre Izraelben maradhat az olaszországi drótkötélpályás balesetet túlélő kisfiú

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Egyelőre Izraelben maradhat az olaszországi drótkötélpályás felvonó-balesetet túlélő kisfiú, akit nagyapja "elrabolt" a felette ideiglenesen felügyeletet gyakorló, Olaszországban élő nagynénjétől - jelentette a Háárec című újság hírportálja, a ynet csütörtökön a tel-avivi bíróság határozatára hivatkozva.Május végén zuhant le az észak-olaszországi Stresa település és a Mottarone-hegy között működő felvonó egyik fülkéje, és a balesetben kilenc másik utas mellett életét vesztette a hatéves Eitan Biran családjának öt tagja is, édesapja, a 30 éves Amit Biran, édesanyja, Tal Peleg-Biran, kisöccse, valamint a nő nagyszülei. Az izraeli áldozatokat később Izraelben temették el.
    

Az illetékes tel-avivi bíróság úgy határozott, hogy október 8-i üléséig Izraelben maradhat a kisfiú, és közösen vigyáznak rá anyai nagyszülei, valamint nagynénje - édesapjának a nővére -, Aja Birán-Nirkó, akinél a baleset után élt Olaszországban. A nagynéni azóta Izraelbe érkezett. Az olasz ügyészség és a nagynéni is gyermekrablásnak tekinti, hogy anyai nagyapja csaknem két héttel ezelőtt egy magánrepülőgépen Olaszországból Izraelbe vitte a fiút egy közösen eltöltött nap végén.
    

A nagyapát az izraeli hatóságok kihallgatták gyermekrablás gyanúja miatt. Ő tagadja, hogy elrabolta volna a gyereket, azt állítja, hogy Izraelbe hozatala előtt tanácskozott olasz jogászokkal, akik az olasz törvények alapján elfogadhatónak tekintették a kisfiú Izraelbe hozatalát. A Háárec honlapja szerint a két fél ügyvédjei kompromisszumos megoldást próbálnak kidolgozni, amely véget vetne a bűnügyi eljárásának, és a család mindkét fele számára elfogadhatóan rendezné a balesetet egyedül túlélő kisfiú sorsát.
    

Eitan Izraelben született, de egyhónapos kora óta Olaszországban élt, ahol apjának nővére is lakott, és ahol édesapja az orvosi egyetemre járt. Anyai nagyapja szerint szülei azt tervezték, hogy visszatérnek Izraelbe, és ott fogják folytatni életüket az orvosi diploma megszerzése után. Ennélfogva az ő akaratuk szerint cselekedett a kisfiú "hazahozásával".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com