Egyre népszerűbb a halottakkal készített szelfi

A temetkezési vállalat szerint a gyászoló család számára a legkelletlenebb, ha valaki az elhunyttal készít közös képet. A fényképezés esetében vannak írott és íratlan szabályok. Egyes helyeket kifejezetten tilos lefotózni, míg máshol nincs kőbe vésett tilalom, de az erkölcs és a társadalom elvárja, hogy legyen annyi jó érzés az emberben, hogy nem fotóz.

Sajnos a szelfizők ezt ritkán tartják be, emiatt akad olyan sok kép a balesetek helyszíneiről, de legalább ennyire népszerű a temetésen, a halottal készített utolsó szelfi, amit azonnal feltöltenek a közösségi oldalakra.

Mivel ez a furcsa szokás egyre gyakoribb, ezért a temetkezési vállalkozók azon gondolkodnak, hogy milyen módszerrel taníthatnák meg az embereknek, hogy hatalmas tiszteletlenség az elhunyttal való szelfizés.

Ez a probléma Quebecben is komoly gond, ugyanis egyre kevesebben tudják, hogy hogyan illene viselkedni egy temetésen, a közösségi oldalakra felkerülő szelfik pedig elsősorban a gyászoló családot érinti a legfájóbban.

Habár eleve a temetésen nem tűnik jó ötletnek a fényképezés, mégis a szakértők úgy vélik, hogy az segíthet a gyász folyamatában, ám a halottakkal készített szelfi nem, ezért a Quebecben működő temetkezési vállalat szeretné megtanítani az embereknek, hogy tartsák tiszteletben az elhunytat és a családját.

Denis Desrochers, a temetkezési vállalat vezetője az alábbit nyilatkozta az ügyben:

„Nem akarunk szelfirendőrséget, de a legtöbb temetési szertartáson komoly és világos szabályok vonatkoznak a szelfikre. Általában közöljük, hogy a gyászoló család nem szeretne ilyen fotókat, ám tudomásunk szerint az emberek elrejtik a mobilt, amit az utolsó pillanatban vesznek elő, hogy készítsenek egy közös képet a halottal. Ez rendkívül kellemetlen a családnak.”

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com