Éheztette és rabszolgaként tartotta a sértettet egy emberkereskedelemmel gyanúsított férfi

Emberkereskedelemmel és más bűncselekményekkel gyanúsított férfi letartóztatását rendelte el a Budakörnyéki Járásbíróság pénteken.A Budapest Környéki Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a gyanúsított ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka, illetve más bűncselekmény miatt nyomoz.

Az eljárás adatai szerint 2024 februárjában a gyanúsított azt ígérte a sértettnek, hogy 4 órás munkára bejelenti és havi 50-75 ezer forint bért fizet neki. Emellett szállást, ételt és italt is kap. Cserébe a sértettnek el kell látnia a gyanúsított állatait, fát vágni és a ház körüli feladatokat elvégezni. Ígéretével ellentétben a gyanúsított nem fizette ki a sértett által elvégzett egész napos nehéz fizikai munkákat, nem biztosított neki szabadnapot, személyi igazolványát, tb-kártyáját is elvette, elégette.

Estére a sértett telefonját is elvette, napközben pedig állandó felügyelet alatt tartotta, hogy ne tudjon elmenni. 2024 júniusától a gyanúsított enni sem adott rendszeresen a sértettnek. Előfordult, hogy a férfi négy napon át nem kapott enni és a disznóknak szánt száraz kenyérből táplálkozott.
Egyszer a gyanúsított bántalmazta is a sértettet azért, hogy maradásra kényszerítse, kizsákmányolt helyzetét pedig egy alkalommal úgy érzékeltette vele, hogy letérdeltette, megfenyegette és egy fegyvert szegezett a tarkójához.

A gyanúsított nagyobb részt tagadta a terhére rótt cselekményeket. Az ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását, mert ellene más ügyben is folyik eljárás, és a cselekmények súlyára és a kiszabható büntetésre tekintettel feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökik, elrejtőzik. Továbbá fennáll a veszélye, hogy a férfi a még ki nem hallgatott tanúkat megpróbálja befolyásolni és ezzel a bizonyítási eljárást megnehezíti. Ezenkívül nagy az esélye, hogy újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követ el.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a férfi letartóztatását május 4-ig. A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és a védő fellebbezett, így a végzés nem végleges, de végrehajtható - közölte a törvényszék.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Kiskorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com