Elásott igazság

Több mint két évtizednyi csend és kérdés után végre fény derült egy rejtélyes eltűnés hátterére. A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egy 25 éve eltűnt fiatal férfi földi maradványait találták meg, minden jel arra utal, hogy gyilkosság áldozata lett.A történet 2001 elején kezdődött. A fiatalember anyja már korábban elköltözött, de rendszeresen tartották a kapcsolatot. Ám az év elején valami megváltozott: a férfi eltűnt, és semmilyen módon nem adott életjelet magáról. Az édesanya gyanút fogott, különösen akkor, amikor kiderült, hogy a környezetében, a barátai és az ismerősei között már nyár óta senki sem hallott felőle.

Az aggodalom egyre nőtt, így az asszony végül bejelentést tett a Szombathelyi Rendőrkapitányságon. A nyomozók elrendelték a körözést, és megindult a szokásos protokoll: tanúkat hallgattak meg, adatokat gyűjtöttek. A fiú apját is kihallgatták. Ő egy egészen különös történettel állt elő, állítása szerint fia behívót kapott egy büntetés-végrehajtási intézettől, és mivel nem akart visszakerülni a börtönbe, inkább elmenekült, egészen Kanadáig. Az apja szerint a fiú ott csatlakozott korábbi barátjához, és új életet kezdett.

– A történet elsőre még akár hihetőnek is tűnhetett – mondja Tóth László alezredes, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

– A férfit valóban letartóztatták már, ugyanakkor tudomásunkra jutott, hogy feszült volt a viszonya az apjával is. A konfliktusuk hátterében az állt, hogy volt egy élettársa, akitől született egy kisfia, ám közben egy másik nővel is kapcsolatot folytatott.

Amikor börtönbe került, a szeretője viszonyt kezdett az apjával. Ez a fájdalmas árulás később derült ki, és még jobban elmérgesítette a családi viszonyt. A fiú zalai rokonai is arról beszéltek, hogy a férfi Kanadában él, ahol megismerkedett egy nővel, akivel családot alapított. Az anya is reménykedett, de amikor felkerestük a kanadai hatóságokat, az a válasz érkezett tőlük, hogy a fia nevére semmiféle tartózkodási engedélyt nem adtak ki.

A nyomozás ezután évekre megrekedt. Nem volt bizonyíték sem gyilkosságra, sem arra, hogy a fiatalember életben van. Az aktát azonban a rendőrök nem zárták le, időről időre elővették, hátha felbukkan egy új nyom. Végül 2019-ben következett be fordulat, amikor a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK) is bekapcsolódott a munkába.

– Úgy vélték, hogy a szerető talán többet is tudhat annál, mint amennyit elmesélt, ezért megszerveztünk egy poligráfos vizsgálatot, amely során kiderült, a nő – bár nem vett részt a gyilkosságban, de – nem mondott igazat arról, hogy tudja-e, hol van a fiatalember holtteste. Miután szembesítettük ezzel, bevallotta: a férfi apja a házzal szembeni patakparton ásta el a testet – magyarázta az alezredes.

Egy magáncég talajradarokkal próbálta megtalálni a földi maradványokat, sikertelenül. Újabb információk alapján a Készenéti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnügyi Technikai Főosztály segítségével új helyszínt vizsgáltak át, de az sem hozott eredményt. Végül a rendőrség elhatározta: az egész partszakaszt átvizsgálják. A kutatásba bevonták az egyik múzeum régészeit is, akik ókori sírokat feltáró technikával dolgoztak. Gépi erővel, rétegről rétegre haladva kutattak a földben, és a türelem végül meghozta gyümölcsét.

– A régészek 2025. június 19-én a délelőtt kezdték el a munkát – meséli Tóth László alezredes. – Egy 100 méteres szakaszon dolgoztak, amikor délután előkerült egy felkarcsont, majd kézi ásással további maradványokat is feltártak. A helyszínen egy antropológus, egy orvos szakértő és a Magyarságkutató Intézet egyik gyakornoka is jelen volt. Minden jel arra utalt, hogy a keresett fiatalember földi maradványait találták meg.

A genetikai vizsgálatot egy élő rokon DNS-ének segítségével végeztük, amely egyértelműen igazolta, a csontok az eltűnthöz tartoznak. A szakértők több, külső behatásból származó sérülést is találtak, a testet durva módon csonkolták. A végtagokat leválasztották a törzsről, a fejet pedig a nyaktól, külön zsákban temették el őket. Mindez szakszerűtlen, de szándékos brutalitásra utalt.

A gyilkossággal az apa gyanúsítható, bár már nem lehet felelősségre vonni, hiszen 2004-ben a fia eltűnése után négy évvel, egy betegségben elhalálozott. Az ellene szóló tanúvallomások és a megtalált holttest körülményei azonban erősen alátámasztják a gyanút.

A nyomozás még nem zárult le, a rendőrség szakértői tovább vizsgálják a csontmaradványokat, hogy minden részletre fény derülhessen ebben a megrázó, évtizedeken át homályba burkolózó ügyben.

RÁDI MÓNIKA
FOTÓ: RENDŐRSÉG

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com