Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélnék a férfit, aki különös kegyetlenséggel végzett ismerősével

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoz egy 36 éves férfival szemben, aki 2021-ben egy csepeli parkban ismerősére támadt és kegyetlen bántalmazással kioltotta az életét.A Fővárosi Főügyészség azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a vádirat szerint a férfi és 48 éves társa hajléktalanként élt a XXI. kerületben; 2021. október 28-án az éjszakát a Görgey Artúr téren lévő parkban töltötték egy szintén hajléktalan férfiismerősük társaságában, aki aznap jött ki a kórházból és segítséget kért.


Késő éjszaka a 36 éves férfi felébredt és "indulatba jött", mert azt látta, hogy a sértett az akkor még alvó 48 éves férfi zsebébe nyúlt. A dühös férfi testszerte kitartóan és jelentős szenvedést okozva bántalmazni kezdte a kórházi kezelés után védekezésre képtelen sértettet. A férfi a verést egy kis időre ugyan abbahagyta, amikor észlelte, hogy egy járókelő - aki röviddel ezután értesítette a rendőrséget - meglátta, később azonban folytatta, majd elment a helyszínről.
    

Társa az egészet végignézte, érdemben nem avatkozott be, még csak segítséget sem próbált hívni. A sértett a bántalmazás miatt életét vesztette. A Fővárosi Főügyészség a 36 éves férfit különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja, és vele szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoz.
   

Társa ellen segítségnyújtás - halált okozó - elmulasztása miatt emeltek vádat és azt indítványozzák, hogy a bíróság ítélje végrehajtandó börtönbüntetésre - áll az ügyészségi közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com