Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték a fővárosi Hős utcában gyilkoló férfit

Nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték azt a férfit, aki a Hős utcában gyilkolt; a társával szemben emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás bűntette miatt három év börtönbüntetést szabott ki - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.Az ítélet szerint az elsőrendű és a másodrendű vádlott, akik jövedelemmel nem rendelkeztek, a sértett lakókörnyezetében éltek és tudomásuk volt arról, hogy az idős nő nagyobb összegű készpénzt tart otthon.

Az elsőrendű vádlott többször kért kölcsön kisebb összegeket a sértettől, azonban a pénzt nem fizette vissza; 2022. október 18-án este a férfi átment a sértetthez, hogy pénzt szerezzen tőle. Amikor a nő szóvá tette, hogy mit keres a lakásában, a vádlott nyakon ragadta és az ágyra lökte, majd egy késsel többször meg is szúrta. A sértett az esés és a szúrások okozta sérülések miatt a helyszínen meghalt.

A vádlott ezután értékek után kutatott a lakásban, ahonnan végül 400 ezer forint készpénzzel és egy mobiltelefonnal távozott. Később visszatért a lakásba, ahol a bűncselekmény nyomait kívánta eltüntetni, az ingatlanban még tüzet is gyújtott, miközben a másodrendű vádlott a lépcsőházban figyelt.

A bíróság - a vádlottak egymáshoz fűződő érzelmi viszonya miatt - vizsgálta a "nem teljes körben a valóságnak megfelelő" nyilatkozattétel lehetőségét is. A bíróság álláspontja szerint a büntetéskiszabás során büntetőjogilag, emberileg és morálisan is a lefontosabb súlyosító körülmény a sértett sérelmére véghezvitt magatartás, motivációi és körülményei: "a vádlott azt a személyt ölte meg, aki segítő kezet nyújtott neki".

Az ítélet nem jogerős, azzal szemben a vádlottak és védőik fellebbezte - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

http://ujhazak.com