Életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott a tapétavágós gyilkos első fokon

Elsőfokú, nem jogerős ítéletében életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki egy tapétavágóval vágta el ismerőse torkát - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.A közlemény szerint a 35 éves férfi 2019. április 20-án, az esti órákban a XX. kerületben lévő Határ út melletti füves területen sétált alkalmi ismerősével, egy 51 éves férfival és beszélgettek. A fiatalabb férfi ismeretlen okból rátámadt beszélgetőtársára, hosszabb időn keresztül bántalmazta, majd egy tapétavágó késsel elvágta a sértett nyakát, aki meghalt.

    
Az esetnek volt egy szemtanúja, aki értesítette a rendőrséget, így a férfit perceken belül elfogták. A vádiratban szerepel az is, hogy a vádlott ugyanezen a napon egy másik férfival is verekedett egy XXIII. kerületi hajléktalanszállón. A Fővárosi Főügyészség - az erőszakos többszörös visszaeső - terhelt ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A bíróság bűnösnek mondta ki a férfit mindkét bűncselekményben, és őt - halmazati büntetésként, a törvény kötelező rendelkezése alapján - életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, valamint kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.
    

Az ítélet nem jogerős, azt az ügyész és a vádlott tudomásul vette, a védő három napi gondolkodási időt tartott fenn. A vádlott letartóztatását a bíróság ügyészi indítványra fenntartotta - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com