Életfogytiglani fegyház egy szabolcsi nő meggyilkolásért és egy másik megsebesítéséért

Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki 2018 novemberében Kisvárda közelében megölt egy prostituáltat, néhány nappal később pedig életveszélyesen megsebesített egy bolti eladónőt Nyíregyházán.Resán Dalma, a törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez eljutatott közleményében azt írta, a vádlottat nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletében, kifosztásban, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélésben mondta ki bűnösnek a bíróság.
    

A férfi legkorábban 35 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság arra kötelezte a vádlottat, hogy ötmillió forint kártérítést fizessen a túlélő sértettnek. Az ítéleti tényállás szerint a férfi 2017 elején elvesztette munkahelyét, de ezt titkolta családja előtt. Megélhetését örökségéből és családi ingatlanok értékesítéséből fedezte, mindennapjait többnyire kocsikázással töltötte.


A vádlott 2018. november 16-án egy kisvárdai parkolóban vett fel autójába egy nőt, aki szexuális szolgáltatást kínált neki, egy bokros területre érve azonban vita alakult ki köztük, a férfi megütötte, majd egy késsel többször megszúrta a nőt, aki a helyszínen életét vesztette - ismertette a szóvivő. A támadó elvette a nő táskájában lévő készpénzt, a holttestet pedig egy műanyag fóliába csomagolta és autója csomagtartójába tette.
    

Néhány nap múlva, november 22-én a férfi egy másik nőt is megtámadott: vásárlást színlelve lőfegyverrel és konyhakéssel ment be az egyik nyíregyházi nőiruhaüzletbe. Nézelődés után a kasszához ment, belépett a pult mögé, kihúzta a váltópénzes fiókot és közben pisztolyával nagy erővel arcon ütötte az ott dolgozó eladót, aki a földre esett. Ezután a nő csípőjére ült és a fegyvert a segítségért kiabáló sértett homlokához nyomta, majd elővette a konyhakést és azzal testszerte többször megszúrta az eladót - közölte Resán Dalma.
    

A nő segítségkérését egy közelben lévő férfi hallotta meg, aki dörömbölni kezdett a ruhabolt kirakatán és telefonon értesítette a rendőrséget. A támadó elmenekült. Az eladó a bántalmazás következtében életveszélyesen megsérült, életét a gyors orvosi ellátás mentette meg. A vádlottat a rendőrök egy nappal később otthonában fogták el, később autójában megtalálták a korábban megölt nő holttestét és a töltött pisztolyt. A lakásban a házkutatás során a fegyveréhez tartozó töltényeken túl további lőszert is találtak, melyek tartására nem volt engedélye.
    

Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, a vádlott és védője részben felmentésért, illetve enyhébb büntetés kiszabásáért jelentett be fellebbezést. A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com