Életfogytiglanit kapott a férfi, aki megölte fogyatékos szállásadóját Örkényben

Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt a férfit hétfőn, aki különös kegyetlenséggel megölte fogyatékos szállásadóját Örkényben. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható - közölte az MTI-vel a bíróság.A vádlott a bűncselekmény időszakában alkalmi munkából élt, gyakran fogyasztott alkoholt, viselkedése agresszív, kötekedő volt. A sértettnél lakott albérletben, aki számos súlyos betegségben szenvedett. 2016. szeptember 2-án a vádlott ittasan összekülönbözött a testvérével és unokaöccsével, majd a vasútállomáson verekedett össze több emberrel. Miután hazament, többször megütötte az ágyban fekvő szállásadóját, majd megrugdosta, megtaposta. A vádlott ezek után átment munkaadójához, és elmondta, hogy megölte a sértettet.

    
A bíróság a Pest Megyei Főügyészség tényállásával és indítványával egyezően a vádlottat különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek. A közlemény szerint a törvényszék a két minősítő körülményt a sérülések helyére, jellegére és az ütések, rúgások számára figyelemmel állapította meg. A bíró leszögezte: a három csapás elvét kellett alkalmazni, ezért nem volt lehetőség határozott tartamú szabadságvesztés kiszabására.
    

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője a tényállás és a minősítés miatt enyhítésért jelentett be fellebbezést. A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta a másodfokú eljárás befejezéséig. Az eljárás a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com