Életfogytiglanra ítélték a két hajléktalant megölő szegedi férfit (2. rész)

Első fokon életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki a szabadulását követő napon megölt brutálisan két hajléktalant múlt év elején a csongrád-csanádi megyeszékhelyen.A korábban többször büntetett, más bűncselekmény miatt jelenleg is jogerős szabadságvesztését töltő férfit különös kegyetlenséggel, több ember és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a bíróság. A törvényszék döntött arról, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.
    

A két sértett és harmadik társuk Újszegeden, egy kiserdőben alakított ki fából és fóliából lakóhelyiséget.

A vádlott alkalmi ismerősük volt, néha a sértettek engedélyével ott tartózkodhatott, de ott nem aludhatott. A vádlott, kihasználva az egyik sértett távollétét, beköltözött lakrészébe és néhány napot ott aludt. A visszatérő sértett ezt észrevette és elzavarta a vádlottat.
    

A vádlott tavaly január 6-án már sötétedés után tért vissza az erdőbe, a külön helyiségben alvó áldozatokat előbb egy ötven centiméteres, fanyelű bozótvágó késsel többször fejbe ütötte, majd elvágta a torkukat. A férfi elment a helyszínről, a rendőrök - az akkor érvényben lévő kijárási korlátozás miatt - a városban igazoltatták, és miközben átvizsgálták, apróbb vérfoltokat vettek észre a ruháján, a vádlott eközben maga mondta el, hogy megölt két embert.
    

A helyszínre visszatérve azt mondta a rendőröknek, ha a harmadik férfi is ott lett volna, őt is megöli. A férfi néhány részletet leszámítva az emberöléseket elismerte, és bár azt vallotta, csupán egyszer ütötte meg az első áldozatot, a szakértői vélemény szerint 17 alkalommal sújtott le a kezdetben védekezni próbáló férfi fejére a machetével.


Állítása szerint miután végzett az erősebb testalkatú áldozattal vette észre a bejáratnál a másik ott lakó, beteges, nehezen mozgó férfit, aki visszament a lakrészébe. A vádlott úgy fogalmazott, úgy érezte, nem maradhat tanúja a történteknek, ezért utána ment, és bár úgy látta, a férfi kezeit összekulcsolva imádkozik, őt is többször megütötte a bozótvágókéssel, majd elvágta a torkát. Az áldozatok nyakának átvágását azzal indokolta a vádlott a bíróság előtt, nem akarta, hogy áldozatai tovább szenvedjenek.
    

A szakértői vélemények szerint- a vádlott állításával szemben - a második áldozat nagy valószínűséggel aludt, amikor a támadás érte, nem találtak rajta semmilyen védekezésre utaló nyomot. Az igazságügyi elmeorvos szakértő szerint nem zárható ki, hogy a tárgyalás során az emberölésről mindvégig tárgyilagosan, részletesen beszámoló vádlott újabb hasonló bűncselekményeket követne el.
    

Horváth-Tóth Imola bíró az indokolás során kifejtette, a vádlott az őt befogadó sértettekkel szemben követett el rendkívül kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményt. Úgy fogalmazott, csak az elkövető elszigetelésével érhető el a büntetés egyik célja, a társadalom védelme. Az ítélet ellen a vádlott és védője eltérő minősítés és enyhítés érdekében fellebbezett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com