Életfogytiglanra ítélték a vámospércsi gyilkosság elkövetőjét

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki 2017 januárjában különös kegyetlenséggel megölte szállásadóját Vámospércsen. Az ítélet nem jogerős - tájékoztatta a bíróság sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.A közlemény szerint a bíróság K.

I.-t különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és rablás bűntettében mondta ki bűnösnek. A férfi legkorábban 25 év múlva szabadulhat feltételesen.

    
Miután 2006-ban leégett a lakóháza, a vádlott hajléktalan lett. 2015-ben egy idős, mozgásában korlátozott férfi fogadta be vámospércsi lakóházába. A vádirat szerint mindketten italozó életmódot folytattak. Tavaly január 21-én a vádlott felszólította a szállásadóját, hogy rakjon tüzet a kályhában, de nem volt hajlandó rá. K. I. emiatt ideges lett, és a kályha közelében lévő baltával háromszor nagy erővel fejen ütötte a sértettet, majd faággal bántalmazta és egy fűrésszel is fejbe vágta. A vádlott ezután a faágat felvágta, begyújtott vele a kályhába és visszafeküdt aludni. Másnap reggel észlelte ugyan, hogy a férfi nem mutat életjeleket, de nem tett semmit. Január 23-án délután látogatók fedezték fel a holttestet.
    

A törvényszék hangsúlyozta, hogy a vádlott rendkívüli embertelenséggel, brutalitással, gátlástalanul, emberi mivoltából kivetkőzve vitte véghez tettét. Az elkövető előbb beismerő vallomást tett, később viszont már tagadta a bűncselekmény elkövetését, de a bizonyítékok ellene szóltak. A vádlott agresszív és domináns volt a sértettel szemben, aki többeknek is panaszkodott, hogy a lakója rendszeresen bántalmazza.
    

A szakértő munkáját nehezítette - tették hozzá -, hogy a házban két napon át fekvő holttestet állatok, valószínűleg patkányok kezdték ki, ezért a külsérelmi nyomokat nehezebb volt azonosítani, vizsgálni. K. I. a törvényszék döntése értelmében letartóztatásban marad - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com