Életfogytiglant kapott az élettársát meggyilkoló nagyari férfi

Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki tavaly májusban féltékenységből halálra szurkálta élettársát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyarban.Resán Dalma, a törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez szerdán eljutatott közleményében azt írta, a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben, valamint kétrendbeli könnyű testi sértésben bűnösnek talált férfi legkorábban 27 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.
    

Az ítéleti tényállás szerint a pár kapcsolata megromlott, amikor pedig az asszony új viszonyt kezdeményezett, a férfi rendszeresen zaklatta és bántalmazta. A vádlott 2021. május 31-én hajnalban hazament közös házukba, a kulcsra zárt ajtón kopogott, majd amikor az asszony beengedte, ütni kezdte és egy tapétavágó késsel több alkalommal megszúrta. A bántalmazást hallva a lakásban tartózkodó gyermekük telefonon segítséget hívott, magához vett egy kést és édesanyja segítségére sietett - ismertette a szóvivő.
    

A férfi kikapta a kést a gyermek kezéből, megütötte, majd a már földön fekvő nőt ismét többször megszúrta. Időközben a helyszínre érkezett a nő édesapja, aki előtt a vádlott többször hasba szúrta magát, az idős férfit pedig - aki számon kérte lánya bántalmazását - a késsel kétszer homlokon vágta. Az asszony a helyszínen életét vesztette.
    

Resán Dalma hozzátette, a bíróság a büntetés kiszabásánál enyhítő körülményként értékelte a vádlott részben beismerő vallomását és azt, hogy egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Súlyosító körülményként vette figyelembe büntetett előéletét, valamint azt, hogy tettét közeli hozzátartozója sérelmére követte el. Az ítélet nem jogerős, az ügyész, a vádlott és védője is három munkanap gondolkodási időt tartott fenn.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com