Életfogytiglant kapott egy férfit, aki megerőszakolta az unokahúgát

A "három csapás" jogintézményének alkalmazásával ítélték életfogytig tartó szabadságvesztésre azt a férfit, aki szexuális bűncselekményt követett el nevelt lánya, egyben unokahúga ellen - közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint a férfi a nagybátyja és egyben a nevelő apja is volt a 2004 februárjában született lánynak. Egy soproni ingatlanban velük élt a lány édesanyjának korábbi kapcsolatából született további két kiskorú gyermeke is.   A vádlott 2018 szeptemberében erőszakkal szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette a tizennégy éves lányt, majd veréssel fenyegette meg, ezért a sértett nem mert beszélni senkinek a vele történtekről. A cselekmény következtében a lány teherbe esett, melyet egészségügyi ellátás keretében megszakítottak - írták.
    

A vádlott ezután is többször fenyegette, bántalmazta nevelt lányát: 2018 decemberében, valamint 2019 júliusában legalább öt alkalommal, szintén erőszakkal kényszerítette szexuális cselekmény eltűrésére, amelynek következtében a lány ismét terhes lett. A közlemény szerint ezt a terhességet is megszakították. Azon a napon, amikor a férfi egy másik ügyben kiszabott szabadságvesztés büntetését tölteni kezdte, a lány és az édesanyja feljelentést tettek - közölte az ügyészség.
    

A Győri Törvényszék a férfit szexuális erőszak bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, és végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba. A bíróság megállapította, hogy a férfi a fegyházbüntetésből legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.


Cselekménye személy elleni erőszakos bűncselekménynek minősül, és mivel ilyen jellegű bűncselekmény miatt már 2014 decemberében és 2019 júniusában is elítélték, a törvény értelmében erőszakos többszörös visszaeső, emiatt az újabb, súlyos bűncselekményért kötelező életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása vele szemben.
    

Az ítélet ellen a vádlott és a védője felmentés érdekében fellebbezett, míg a fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint a férfi bűnös, a kiszabott büntetés törvényes. Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com