Életfogytiglant kapott egy idős nő gyilkosa

Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték azt a férfit, aki megölt és kirabolt egy idős nőt 2014 nyarán a baranyai megyeszékhelyen - tájékoztatta a Pécsi Törvényszék a nem jogerős ítéletről csütörtökön az MTI-t.Az ügy elsőrendű vádlottja a nő lakásfelújításán dolgozott. 2014 év nyarán a társával 100 ezer forintot vitt el az ingatlanból, és amikor a nő erre rájött, az elsőrendű vádlott olyan mértékben bántalmazta, hogy eszméletét vesztette. A történteket az ügy - italozó életmódot folytató, de a sértettel jó kapcsolatban lévő - harmadrendű vádlottja fedezte fel véletlenül, aki azonban a földön fekvő sértettet meglátva pánikba esett, és a helyszínről segítségnyújtás vagy a rendőrség, a mentők értesítése nélkül elrohant.

    
Az elsőrendű vádlott ezt követően a még életben lévő, de eszméletlen sértett arcát, fejét többször megszúrta, majd a lakásban magára hagyta. A rendőrséget a támadás után az idős nő barátnője értesítette, miután többször sikertelenül kísérelte meg elérni a sértettet. Az elsőrendű vádlottat, mint visszaesőt, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Az ítélet értelmében ő legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.


A másodrendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt, lopás miatt egy év nyolc hónap börtönbüntetésre, míg a harmadrendű vádlottat segítségnyújtás elmulasztása miatt pénzbüntetésre ítélték. Az ügyész, a harmadrendű vádlott és védője a fellebbezés bejelentésére gondolkodási időt kért, az elsőrendű vádlott és védője felmentés érdekében jelentett be fellebbezést, a másodrendű vádlott és védője az ítéletet tudomásul vette. Az ítélet így nem jogerős.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com