Életfogytiglant kapott egy pécsi férfi édesanyja megölése miatt

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék szerdán, nem jogerősen egy helyi férfit, aki különös kegyetlenséggel megölte az édesanyját 2019 nyarán - közölte a bíróság az MTI-vel.A törvényszéki közleményben azt írták, hogy a pécsi férfi az ítélet értelmében a legkorábban 25 év eltelte után bocsátható feltételes szabadságra. A férfi a középiskolai tanulmányai után több felsőoktatási intézményben orvosi és más tanulmányokat kezdett, de elvégeznie egyiket sem sikerült, munkahelyet nem vagy csak nagyon nehézkesen talált, munkaviszonya, tartósan saját jövedelme nem volt.
    

A vádlottat a szülei segítették, ők vettek neki lakást, amelyet a férfi az apja halála után eladott, majd a bevételt felélte és visszaköltözött az anyjához, aki eltartotta. Mivel magánéleti és szakmai sikertelensége miatt elsősorban édesanyját hibáztatta, rendszeresek volta közöttük a konfliktusok. Vita alakult ki közöttük 2019 augusztusában is, ekkor a férfi megkötözte időskorú, kis testsúlyú, érdemi védekezésre képtelen anyját.


A nő fejét ezután serpenyőkkel, húsklopfolóval véresre verte, majd egy paplant, szőnyeget terített anyjára, őt ezeken keresztül késekkel, vaskampóval szurkálta. Ezután két dohányzóasztalt, három széket és egy mikrohullámú sütőt tett a betakart testre, majd kiment a szobából és az ajtót kívülről egy hűtőszekrénnyel torlaszolta el. A nő aznap éjjel belehalt sérüléseibe, halálát - a testére helyezett tárgyak miatt kialakult mellkasi nyomás következtében - fulladás okozta.
    

A férfit, aki az éjszakát még a házban töltötte, másnap egy pécsi panzióban vették őrizetbe a rendőrök. A vádlottat a tárgyaláson azért is elítélték, mert orvosi diplomát hamisított magának, annak segítségével személyi okmányokat készíttetett, amelyekben a neve "dr." előjelzővel szerepelt. A férfit így különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és kétrendbeli közokirat-hamisítás miatt ítélték el.
    

Becsületsértés miatt is felelnie kellett: azt 2019 júniusában rendvédelmi szerv tagjának sérelmére, a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben követte el, amikor egyszer bement feljelentést tenni a pécsi rendőrségre. A szakértői vélemények szerint a vádlott nem szenved a beszámítási képességét befolyásoló elmebetegségben, de személyiségzavara hozzájárult a bűncselekmények elkövetéséhez. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbezett, az ügyész pedig a jogorvoslat esetleges bejelentésére fenntartotta a háromnapos határidőt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com