Életfogytiglant kér a vádlottakra az ügyészség a bári gyilkosság miatt

Vádat emeltek két férfi ellen, mert nyereségvágyból megölték áldozatukat, majd felgyújtották bári kastélyát - tájékoztatta a Baranya Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.A többszörösen minősülő emberölés miatt életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a bíróságnak a vádhatóság. A vádirat szerint a rendkívül jó anyagi körülmények között élő sértetten bűnözői csoportok "élősködtek", miután a férfi az italhoz fordult élettársa 2018-as halálát követően.
    

A két vádlott 2020 tavaszán költözött be a sértett budapesti házába azzal az elhatározással, hogy megölik őt és megszerzik vagyonát. Ennek érdekében orvosi javaslat, ellenőrzés és a férfi tudta nélkül rendszeresen alkoholban feloldott gyógyszereket itattak vele - írták. A vádlottak eközben is próbáltak hozzájutni a sértett vagyonához; például a tudta nélkül nagy mennyiségű fémhulladékot értékesítettek egyik cégének telephelyéről és értékpapírjainak egy részét is megpróbáltak eladni, csaknem 180 millió forint értékben.
    

Miután a sértett 2020 júniusától gondnokság alá került, a vádlottak a Mohács közelében fekvő Báron álló kastélyába költöztették, ott gyakorlatilag fogva tartották, bántalmazták, otthonából több tízmillió forint értékben tulajdonítottak el bútorokat, borokat. A sértettnek 2020 augusztusában Budapesten a rendőrségen, illetve a járási hivatalban is meg kellett volna jelennie, amit a vádlottak mindenképpen meg akartak akadályozni, ezért elhatározták, hogy megölik őt.
    

Tervük részeként egyikük - társának meghagyva, hogy végezzen a sértettel - Budapestre utazott. A Báron maradt férfi az egyik éjszaka megfojtotta a sértettet, majd a kastélyban égésgyorsító anyagot locsolt szét, meggyújtotta, nagy tüzet okozva, majd saját szállására sietett, azt a látszatot keltve, hogy ott aludt. Az ügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból vagy célból elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta mindkét vádlottra - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com