Életfogytiglant kért az ügyészség egy férfira, aki megölte alkalmi ismerősét

Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozva minősített emberölés bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy férfi ellen, aki kegyetlen módon megölte beszélgetőtársát tavaly áprilisban Budapesten.A főügyészség kedden azt közölte az MTI-vel: a vádlott - egy 34 éves férfi - 2019. április 20-án este a XX. kerületben, a Határ út melletti füves területen sétált alkalmi ismerősével, egy 51 éves férfival. Beszélgettek, majd - ismeretlen okból - rátámadt beszélgetőtársára, hosszabb időn keresztül bántalmazta, végül elővett egy tapétavágó kést és elvágta a sértett nyakát; az idősebb férfi meghalt.

    
A vádiratnak tárgya az is, hogy a vádlott ugyanezen a napon egy másik férfival is verekedett egy XXIII. kerületi hajléktalanszállón. A Fővárosi Főügyészség az erőszakos, többszörös visszaeső férfi ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Indítványozta, hogy a bíróság - halmazati büntetésként - ítélje életfogytig tartó fegyházbüntetésre a vádlottat és zárja ki a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. A vádlott jelenleg letartóztatásban van - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com