Életszínvonal javítás

Használjuk ki a tavaszt, és tegyük jobbá az életünket!springAmikor úgy érezzük, hogy javítanunk kell az életszínvonalunkon, akkor el kell gondolkodnunk rajta, hogy az életünknek melyek azok a területei, ahol változtatnunk kell ahhoz, hogy jobban élhessünk.

Ilyenkor a munka, lakóhely megváltoztatása, jobb szerelmi élet, egészségesebb életmód juthat az eszünkbe. Ha megvannak a fejlődésre megérett pontok, akkor meg kell terveznünk, hogy hogyan érjük el a jobb életszínvonalat, majd jöhet a cselekvés, amit megtámogathatunk némi varázslattal, amihez a tavasz energiáját használhatjuk fel.

Bőségteremtő ceremónia: Találjuk ki, hogy milyen formában várjuk a bőséget, illetve az miben testesüljön meg. Szerencsére, lehetőségre, másik állásra vágyunk? Ha eldöntöttük a kérdést, akkor egy vasárnapi napon ebédeljünk együtt a szeretteinkkel. Amennyiben erre nincs módunk, akkor egyedül fogyasszunk el egy gazdag ebédet.

Készüljünk úgy, hogy a napunk a bőség jegyében teljen. Legyen sok étel-ital, édesség. Az asztalra tegyünk frissen szedett virágot, valamint szórjunk rá magvakat, amelyek a bőséget jelképezik.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az otthonunkba helyezzünk el bőséget jelképező tárgyakat.

Este mondjuk el, hogy: „Láthatod Sors Keze, én így képzelem a bőséget. Van mindenem, mire szükségem van és őszinte szívvel oszthatom meg azokkal, akikkel akarom. Biztosítsd hát nekem minden napra a jólétet azzal, hogy… (itt a saját szavainkkal mondjuk el, hogy mire van szükségünk a bőséghez) és meglásd, nem leszek hálátlan azután se!”

Az ige végén égessük el a cetlit, amire leírtuk az igénket, majd szórjuk szét a szélben.angelNegatív energiák kisöprése: Ezzel a varázslattal kiseperhetjük az otthonunkba felgyülemlett negatív energiát, elűzhetjük a rossz szellemeket, entitásokat, balszerencsét, és a félelmeinktől is megszabadulhatunk.

Szombaton, déli 12 órakor, vagy éjfélkor, gyújtsunk meg 13 darab fekete gyertyát, nyissuk ki az ablakokat, majd mondjuk el hangosan, hogy: „Kisöpörlek titeket átokverte negatív energiák, számotokra mostantól kívül tágasabb és vigyétek félelmeimet és rossz érzéseimet magatokkal!”

Fogjuk a seprűt, és kezdjük kiseperni az otthonunkat olyan intenzitással, mintha a szó szoros értelmében söpörnénk ki a negatív dolgokat, ártó szellemeket, félelmeket, rossz érzéseket. Miután felsepertünk, szórjuk ki a koszt az ablakon vagy az ajtón. Mire végzünk fáradtnak, ugyanakkor üdének és tisztának fogjuk érezni magunkat és az otthonunkat.magic3Tavaszi szerelem rituálé: Készítsünk szerelmi olajat 1 dl kókuszolajból, 10 csepp rózsaolajból, 6 csepp ylang-ylangból, 4 csepp jázminból és 2 csepp levendulából, majd ezt 7 napig, hűvös helyen tároljuk.

Ha letelt a hét nap, akkor egy pénteki napon fürödjünk meg, mossuk meg a hajunkat, kenjük be magunkat illatos és finom krémekkel. Ez után fogjuk a szerelmi olajat, amivel kenjük be a csuklónkat, a hónaljunkat, a nyakunk két oldalát, az arcunkat, a hasunkat, a szeméremdombot. Mindenhova elég egy ujjnyi az olajból.

Vegyünk fel egy olyan szexi ruhát, amiben különösen érzékinek érezzük magunkat. Gyújtsunk meg 8 piros gyertyát, nyissuk ki az ablakot (figyeljünk, hogy ne fázzunk meg), és mondjuk el, hogy:

„Szerelmes éjszakák istennője, Hold istennője, Tavasz királynője, hallgasd meg fohászomat, és küldj el nekem a tavaszi széllel az (új kedvesemet, aki nem csak a lelkem, de testem társa is lesz és akivel megünnepelhetem a csodálatos tavaszt).”

Amennyiben van párunk, akivel szeretnénk megerősíteni, vagy jobbá tenni a kapcsolatunkat, akkor a zárójeles részbe ezt mondjuk: „a szerelem tiszta lángját, a kapcsolatomat felfrissítő köteléket, amivel kedvesemmel úgy szeretjük egymást, mint a Nap és a Hold és elválaszthatatlanok leszünk, mint a csillagok. Adj nekem forró testi és lelki szerelmet, hogy megünnepelhessük a csodálatos tavaszt.”

Attól függetlenül, hogy melyiket választottuk, azzal zárjuk az igét, hogy: „Várni fogom!”
Csukjuk be az ablakot, fújjuk el a gyertyákat, végül feküdjünk le aludni!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com