Élettársa megöléséért emeltek vádat egy férfi ellen

Emberölés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség egy férfival szemben, aki zsinórral megfojtotta élettársát, majd a holttestet egy félkész ház alagsorába rejtette - közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.A Szabó Ferenc főügyész által jegyzett közlemény szerint "a nagyon féltékeny természetű" férfi gyakran veszekedett élettársával, mivel úgy sejtette, hogy meg akarja őt csalni. Egy ilyen veszekedés másnapján, 2019. augusztus 10-én reggel a nő elhatározta, hogy elhagyja a férfit, és ezt telefonon a lányának is jelezte. Miután a nő közölte a férfival, hogy el akar tőle költözni, az a földre lökte, és egy zsinórral megfojtotta. A férfi egy megtévesztő sms-t írt a sértett nevében a lánynak arról, hogy a házban talált pénzt magához véve elhagyja a férfit, és majd jelentkezni fog - részletezte a kommüniké.

    
Ezután a férfi kikapcsolta a sértett telefonját és elment dolgozni, majd este a nő holttestét a szomszédos - épülőfélben lévő - ház alagsorába vitte, ott elásta, majd a sértettel közösen lakott házból is elköltözött. A sértett lánya később édesanyja eltűnése miatt bejelentést tett. 2019. november 27-én találták meg a holttestet tetemkereső kutya segítségével. A megyei főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat az ügyben az elkövetővel szemben, aki letartóztatásban várja a bírósági eljárást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com