Elfajult csirkebiznisz, azaz kölcsöncsapás visszajár

Meghiúsult üzlet, betört szélvédők. Végül az egyik sértett is gyanúsított lett. Ez a mérlege annak a bűnügynek, amit a kecskeméti nyomozók a napokban adtak át az ügyészségnek.Egy kerekegyházi tanyán 2024. augusztus 13-án – előzetes egyeztetést követően – megjelent két férfi azért, hogy tyúkokat vásároljon. Az eladó és a munkatársai elkezdték pakolni az állatokat, ám a vevők a fülük botját sem mozdították.

A tulajdonos munkára serkentette volna őket, erre egyikük azt válaszolta, hogy ő ugyan nem pakol, hiszen ezért fizet.

A gazda mérges lett, elállt a biznisztől, mire az ismeretlenek fenyegetőzni kezdtek. A szóváltás hevében az idegenek csapkodtak, köpködtek, majd a kocsiba szállva elkapták az idős férfi kezét, és pár méteren keresztül a már haladó autó mellett húzták. A telek végén aztán a sofőr megfordult, és gázt adva majdnem elütötte az ekkor már az úton álló áldozatot.

Végül a két férfi távozás előtt megrongált egy, az udvarban parkoló járművet: bezúzták az egyik oldalüvegét és az első szélvédőjét. A tulajdonos fia autóval követte és egy üzemanyagtöltő állomásnál utolérte őket, ahol ismét vitába keveredtek. Szerencsére a rendőrséget korábban értesítették a történtekről, így az egyenruhások hamar véget vetettek az ellenségeskedésnek. Elfogták és előállították a 27 éves sárbogárdi és 24 éves sárszentmiklósi lakost, és rongálás miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Később kiderült, hogy a gazda 29 éves fia egy ásót dobott a távozók kocsijára, így az a szélvédő is betört. A fiatal így szintén rongálással gyanúsítható. A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték az eset tisztázását. A három – szabadlábon védekező – gyanúsított ellen vádemelést javasolnak, így az iratokat átadták az ügyészségnek.

 

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com