Elfogták a Hős utcai gyilkosság gyanúsítottját

A bűntény felfedezése után 11 órával elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolt a főváros X. kerületében, a Hős utcában egy nőt, majd rágyújtotta a lakást - hangzott el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtöki sajtótájékoztatóján.A gyanúsítottal, a 48 éves S. Ferenccel szemben nyereségvágyból, idős koránál fogva védekezésre képtelen személy ellen elkövetett emberölés miatt indítottak eljárást.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Élettársát, a 36 éves M. Renátát pedig bűnpártolással és kifosztással gyanúsítják - közölte Gál Sándor, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője.
    

A férfi 430 ezer forintot, a nő pedig 60 ezer forintot vitt el a 67 éves asszony lakásából - tette hozzá az alezredes. Emlékeztetett arra, hogy eredetileg lakástűzhöz riasztották a hatóságokat szerda délelőtt, a lakásban a tűzoltók egy holttestet találtak. Kiderült, hogy a nőt több késszúrással megölték, ezért a rendőrség bűncselekmény miatt indított eljárást.
    

A nyomozás adatai szerint S. Ferenc már korábban is többször kért kölcsön a nőtől, ám a tartozásait rendre nem adta meg, illetve tudta, hogy a nő spórolt pénzzel rendelkezik. Kedd este is megjelent az asszony lakásán, aki kérdőre vonta. A férfi ezután késsel három alkalommal megszúrta. Amikor észlelte, hogy áldozata már nem mozog, a testet egy paplannal letakarta, a lakást módszeresen átkutatta és magához vett 430 ezer forintot, majd hazament. Másnap már az élettársával tért vissza a tett színhelyére, abból a célból, hogy a nyomokat eltüntesse.


Ekkor az élettársa még talált a lakásban 60 ezer forintot. Ezt követően a férfi égéssegítő folyadékot öntött a holttestet fedő paplanra és meggyújtotta, illetve a lakás további két pontján okozott tüzet. A férfi és a nő ezután távozott, a bejárati ajtót kulcsra zárták. Később egy levelet kézbesítő portás észlelte a tüzet, majd értesítették a tűzoltókat. A gyilkosság elkövetésével gyanúsított férfit egy VII. kerületi lakásban fogták el. S. Ferenc beismerő vallomást tett - közölte Gál Sándor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

Kelenföld fókuszban

Kelenföld fókuszban

A rendőrség továbbra is megemelt létszámmal biztosítja a közterület rendjét.

http://ujhazak.com