Elfogtak Budapesten egy lőfegyverekkel kereskedő német férfit

Elfogtak Budapesten egy lőfegyverekkel kereskedő 25 éves német férfit, aki hazájában antiszemita indíttatású, vagyon elleni bűncselekményt követett el, illetve lőfegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme miatt is keresték - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken a police.hu oldalon.A közlemény szerint a német hatóságok azt feltételezték, hogy a férfi elhagyta Németországot és Magyarországon rejtőzködhet, ezért felvették a kapcsolatot a magyar fejvadászokkal a férfi tartózkodási helyének megállapítása és elfogása érdekében.

A KR NNI nyomozói azonosították a körözött férfi feltételezett tartózkodási helyét, így megállapították, hogy május 12-én egy Szolnokról Budapest felé tartó vonaton utazhat.

Mivel a körözési adatlapján az szerepelt, hogy fegyveres és veszélyes, illetve az ismert előzmények alapján automata lőfegyverrel is rendelkezhetett, elfogására csak a Terrorelhárítási Központ volt jogosult. A férfit a délutáni órákban a Nyugati pályaudvar egyik peronján fogták el, miután leszállt a Szolnokról érkező InterCity vonatról.

A megbilincselt férfit kiemelt biztonsági intézkedések mellett a VI. kerületi rendőrkapitányságra állították elő, ahol őrizetbe került. Németországnak történő átadásáról a későbbiekben döntenek - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com