Elfogtak egy férfit, aki elrabolta és megerőszakolta feleségét

Elfogtak egy férfit, aki autójába kényszerítette, megöléssel fenyegette és megerőszakolta feleségét - tudatta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.Azt írták, hogy egy otthonától távol került, kétségbeesett nő kért segítséget egy élelmiszerbolt eladójától július 12-én. A nyomozás adatai szerint a nőt munkából hazafelé menet, otthonához közel várta külön élő férje, megölelte, majd a következő pillanatban egyik kezével megmarkolta a haját, a másikkal felnyalábolta a lábait és betuszkolta kocsijának csomagtartójába.
    

A nő hiába kiabált segítségért, rugdosta a kocsit, nem tudott szabadulni. A férfi egy domonyvölgyi erdős területen engedte ki a nőt, ahol kést rántott, megöléssel fenyegette, majd megerőszakolta. A történtek után a nőt beültette maga mellé, majd elindultak a Duna túloldalára. Egy gyorsétteremnél a nő megpróbált megszökni, kiugrott a kocsiból, de hiába kért üvöltve segítséget, közelében senki nem mozdult. Az emberek végignézték, amint a férj elkapja őt, visszarángatja a kocsiba és elszáguld.
   

A férfi - miután elfogták - panasszal élt a gyanúsítás ellen, a terhére rótt bűncselekmények közül a személyi szabadság megsértését részben elismerte, a szexuális erőszakot és a késsel fenyegetést azonban tagadta, szerinte békülős együttlét volt, amibe neje beleegyezett. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az azóta letartóztatott férfival szemben hozzátartozó sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettének, valamint aljas indokból, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le az eljárást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com