Elfogták egy terrorista sejt feltételezett vezetőjét San Sebastiánban

A tárca közleményében beszámolt arról, hogy a marokkói állampolgárságú férfi 2010 óta végzett toborzó munkát a terrorszervezet számára, és ebben nagyon aktív volt az internetes oldalakon, illetve személyesen is.

Ökölvívás-oktatóként kihasználta a tanítványai bizalmát, főként könnyen befolyásolható, érzelmileg instabil, társadalmilag kirekesztett fiatalokat szemelt ki.



A belügyminisztérium szerint arra igyekezett rávenni a beszervezett tagokat, hogy utazzanak Törökországba, ahol közvetlen utasításokat kapnak az IÁ-tól, hogy merényleteket hajtsanak végre Európában. A sejt két másik tagját, akik feltételezhetően támadók lettek volna, még novemberben fogták el Marokkóban és Franciaországban.
A spanyol hatóságok az elmúlt mintegy másfél évben 181 embert fogtak el a terrorszervezettel fenntartott kapcsolatuk miatt, sokukat - ahogy ebben az akcióban is - más országok hatóságaival együttműködve - emlékeztetett a tárca. Spanyolországban a 2004-es, 191 ember életét követelő madridi terrortámadás óta a hatóságok kiemelt feladata a különböző terrorista sejtek felkutatása és felszámolása.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com