Elfogtak egy uzsorást, aki többször megerőszakolta a neki tartozó nőt

Elfogtak a rendőrök a Terrorelhárítási Központ közreműködésével egy férfit, aki a gyanú szerint éveken át uzsorakamattal adott kölcsön pénzt egy nőnek, akit ez idő alatt többször megerőszakolt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.Azt írták, hogy a gyanú szerint a férfi a sértettnek 2016 nyarán kölcsönadott 800 ezer forintot, amelynek a többszörösét követelte vissza. Később a nő szorult anyagi helyzetét kihasználva további összegeket adott át neki, amelynek két-háromszorosát kérte vissza.  
    

A nő megegyezett a férfival, hogy a kamatos kölcsönt havi rendszerességgel törleszti, majd évekig fizette az uzsorát, azonban a kamat folyamatosan nőtt, így 2021 februárjában a férfi már havi 300 ezer forint törlesztőrészlet követelt tőle. Mivel a sértett nem tudta a folyamatosan növekvő tartozást kiegyenlíteni, a férfi többször megerőszakolta a nőt, továbbá kilátásba helyezte, hogy őt és a gyermekét is bántalmazni fogja - közölték.
    

Az uzsorásnak társa is volt, aki többször vett át pénzt a nőtől. A nyomozók a Terrorelhárítási Központ közreműködésével november 4-én elfogták az egyik férfit, a lakásában és a nyaralójában kutatást tartottak, ahol a többi között fegyvert, lőszereket, arany ékszereket és pénzt foglaltak le. A férfit szexuális erőszak bűntette és uzsora bűncselekmény gyanúja miatt hallgatták ki, majd kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. Társa, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését, az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com