Elfogtak három budapesti férfit, aki rendőrnek adta ki magát, úgy rabolt pénzt és drogot

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nyomozói elfogtak három budapesti férfit, aki rendőrnek adta ki magát és pénzt, valamint drogot rabolt.A KR NNI azt közölte hétfőn a police.hu oldalon, hogy a gyanú szerint a három férfi üzleti találkozót beszélt meg a sértettekkel azért, hogy tőlük kábítószert raboljon. A találka 2022. december 11-én este volt Gödöllőn, ahol a három elfogott férfi és eddig ismeretlen társaik rendőri akciót színleltek, a gépkocsijukon megkülönböztető fényjelzést használtak, és arcukat kámzsával elfedve, "Rendőrség!" felszólítással kiszállásra kényszerítették a sértetteket a gépkocsijukból, majd a földre fektetve bántalmazták őket.
   

Ezután megbilincselték a sértetteket, átkutatták a ruházatukat, valamint a gépkocsijukat, majd 600 ezer forintot és feltehetően kábítószernek minősülő anyagot zsákmányoltak. Az akció után a földön fekvő, megbilincselt sértetteket hátrahagyva távoztak. A nyomozók azonosították a bűnözői csoport három tagját, akiket összehangolt akció keretében április 16-án a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei fogtak el.
    

A több helyszínen végrehajtott kutatás során a nyomozók nagy összegű pénz és úgynevezett "klónozott" bankkártyamásolatok mellett számítástechnikai és elektronikai eszközöket, egy gumilövedékes fegyvert, amfetamin előállításához szükséges eszközöket és vegyszereket, valamint több tő marihuánát, illetve a termesztéséhez szükséges eszközöket és kábítószergyanús anyagokat foglaltak le. A nyomozók a 28, 23 és 22 éves férfit kihallgatták, őrizetbe vették, majd a bíróság április 18-án elrendelte a letartóztatásukat - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com