Elfogtak négy drogkereskedőt a titkosított platformokat használó bűnszervezetek ügyeiben

Elfogtak négy magyar drogkereskedőt a titkosított platformokat használó bűnszervezetek ügyeiben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden a rendőrség honlapján.A közlemény szerint a nyomozó iroda 2021 óta aktív partnere az Europolnak és az FBI-nak a titkosított platformokat (Anom és Sky ECC) használó bűnszervezetek elleni harcban. Azt írták, felmerült a gyanú, hogy egy taksonyi és egy dunakeszi férfi lehet az Anom-ügyekben korábban már azonosított bűnbanda letartóztatott tagjainak hazai beszerzési forrása.

A bizonyítékok szerint a 32 éves és a 31 éves férfi 2020 őszétől éveken át a Balkánról szerzett be marihuánát, míg Hollandiából kokaint és több mint százezer ecstasy tablettát, amelyeket azután Magyarországon értékesítettek. A titkosított platformokkal kapcsolatos nyomozás arra is rávilágított, hogy a Sky ECC-ügyekben azonosított balkáni drogterjesztő banda tagjainak két budapesti férfi volt a kapcsolata, a bűnszervezet magyar tagjától ők szereztek be marihuánát 2019 óta: a gyanú szerint legalább 400 kilogramm kábítószerrel kereskedtek az évek alatt.

A négy drogdílert egyszerre fogták el október 10-én: Budapesten és Pest vármegyében hat helyszínen csaptak le a rendőrök. A két, Pest vármegyei férfi taksonyi, illetve dunakeszi házában a nyomozók marihuánát és kokaint találtak, a vagyonvisszaszerzés keretében pedig nagy értékű luxusautókat és 30 millió forintot foglaltak le. A két férfi szabadlábon védekezik.

A két budapesti férfinél tartott kutatások során szintén előkerült marihuána, és olyan telekommunikációs eszközök, amelyeket az elkövetők az üzletelés során használtak. Ezt a két férfit a bíróság letartóztatta - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com