Elhalasztották az ítélethirdetést a tavaly Isztambulban németek ellen végrehajtott terrortámadás perében

Január 8-ra halasztotta hétfőn egy isztambuli bíróság az ítélethirdetést abban a perben, amely elsősorban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet tagjai ellen folyik a 2016. január 12-én a Szultanahmet téren végrehajtott merénylet miatt - jelentette a Dogan török hírügynökség. A merénylet halálos áldozatai német turisták voltak.A per 26 vádlottjából 4-en ülnek előzetes letartóztatásban, négyen pedig szökésben vannak.

Egy vádlottat a bíróság hétfőn szabadlábra helyezett. Az Anadolu török állami hírügynökség beszámolója szerint a vádlottak között szíriai és iraki állampolgárok is vannak.

    
A vádirat szerint a három fővádlott megkísérelte megdönteni Törökország alkotmányos rendjét, valamint szándékos emberölést követett el. Rájuk összesen 13-szorosan súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetést kért az ügyészség. A vád szerint az öngyilkos merényletet a Szíriából érkezett Nabil Fadli hajtotta végre az isztambuli téren.


Az ott álló obeliszknél egy többségében németek alkotta turistacsoportba vegyült, és működésbe hozta a testére erősített robbanószerkezetet. Tizenkét német állampolgárt megölt, 16 embert pedig megsebesített. Fadli 1988-ban Szaúd-Arábiában született, de családjával a szíriai polgárháború 2011-es kitörése után Aleppóba költöztek. A terrorcselekményre az Iszlám Állam egy még mindig Irakban tartózkodó tagja adott parancsot, aki szintén szerepel a vádlottak listáján.
    

Ankara az Iszlám Államot teszi felelőssé a támadásért, a terrorszervezet ugyanakkor nem vállalta magára a történteket. Az IÁ az utóbbi két és fél évben számos öngyilkos merényletet követett el Törökország nagyvárosaiban. Legutóbb szilveszteréjszaka az isztambuli Reina klubban gépkarabéllyal nyitott tüzet egyik tagja az újévet ünneplőkre. A támadásban 39 ember halt meg, 69 pedig megsebesült.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com