Elhunyt A. B. Jehosua izraeli író

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Elhunyt 85 éves korában, hosszú, súlyos betegség után Ávráhám Ben Jehosua, Izrael egyik legelismertebb írója - írta a Háárec című újság hírportálja kedden.A. B. Jehosua könyveit számos nyelvre lefordították. Magyarul az Apáról fiúra, a Mr. Mani, A személyzetis küldetése, Az ötödik évszak, a Szerelmesek és a Kései válás című műve is megjelent. Jehosua 1936-ban született Jeruzsálemben, munkássága azonban Haifa várossal forrt össze, ahol évekig tanított az egyetemen.
    

Első elbeszélésgyűjteménye, Az öreg halála 1963-ban jelent meg. Öt évvel később újabb novellagyűjteményt publikált Az erdőkkel szemben címmel.

A kötet egyik, már 1965-ben kiadott, Három nap és egy gyermek című történetéből Uri Zohar filmet rendezett, amelyet 1967-ben mutattak be, főszereplője elnyerte a legjobb férfi színész díját a cannes-i filmfesztiválon.
    

Jehosua első regénye, a Szerelmesek 1977-ben jelent meg. Számos nyelvre lefordították, és több színházi és filmes változata is elkészült. Más könyveit is megfilmesítették, köztük az 1994-ben kiadott Visszatérés Indiából címűt és a 2004-ben megjelent A személyzetis küldetését is. Több színdarabot is írt. Az évek során elnyerte a rangos izraeli irodalmi díjakat, többek közt a Bialik-díjat, a Brenner-díjat és az Alterman-díjat, valamint külföldi elismeréseket, köztük a francia Medis-díjat. Az ország legrangosabb elismerésével, az Izrael-díjjal 1995-ben tüntették ki.
    

A. B. Jehosua politikailag is aktív volt, többször megszólalt az izraeli-palesztin viszályról és a nemzeti kérdésekről. 1976-ban felszólította a politikai vezetést, hogy kezdjen párbeszédet a Palesztin Felszabadítási Szervezettel. Az író az izraeli békemozgalom aktív tagja volt, együtt küzdöttek a palesztin-izraeli viszály békés, tárgyalásos rendezéséért, a független Palesztin Állam létrejöttéért Ámosz Ózzal és David Grossmannal, Izrael nemzetközileg is ismert íróival.
    

Előbb a szociáldemokrata Munkapárt tagja lett, majd később a baloldali liberális Merec párthoz csatlakozott, és benne volt az 1967-es területeken a palesztinok jogaiért küzdő Becelem nevű szervezet vezetői tanácsában is. "Izrael nagy írói és mesemondói közé tartozik, akinek felejthetetlen alkotásai továbbra is elkísérnek bennünket generációkon át" - közölte halála hírére Jichák Hercog államelnök.
   

"Ég veled, A. B. Jehoshua, nagyszerű és úttörő héber író, aki jelentős erkölcsi szerepet is vállalt a béke és az igazságosság megteremtésében" - búcsúzott tőle a Twitteren Tamar Zandberg, a Merec párt egyik vezetője. A világhírű írót szerdán helyezik örök nyugalomra egy észak-izraeli kibucban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com