Elhunyt a KGB utolsó főnöke

Elhunyt Vagyim Bakatyin, a szovjet Állambiztonsági Bizottság (KGB) utolsó elnöke, 85 éves volt - jelentette hétfőn a RIA Novosztyi hírügynökség jólértesült forrásra hivatkozva.Bakatyin a Mihail Gorbacsov szovjet elnök-pártfőtitkár ellen 1991. augusztusában megkísérelt puccs után került a KGB élére. Ebben a minőségében leginkább arról vált ismertté, hogy az államfő jóváhagyásával, Moszkva jószándékának jeleként átadta az Egyesült Államoknak a moszkvai amerikai nagykövetség új épületének eredeti lehallgatási tervét.
   

Vagyim Bakatyin 1937. november 6-án született a Novoszibirszk megyei Kiszeljovszkban. Elvégezte a Novoszibirszki Építőmérnöki Egyetemet, az építőiparban dolgozott, majd 1973-ban belépett a Szovjetunió Kommunista Pártjába, ami elindította politikai pályafutását. A Kirov, később a Kemerovo megyei pártbizottság első titkára volt, majd a párt Központi Bizottságának tagjává választották. 1988-ban belügyminiszterré nevezték ki. 1991-ben versenybe szállt a választáson Oroszországi Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökségéért, és hat jelölt közül az utolsó helyen végzett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

http://ujhazak.com