Elhunyt a legendás Elgin Baylor

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Elgin Baylor, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legendája.A washingtoni születésű játékost az 1958-as draft első helyén választotta ki a Minneapolis - későbbi Los Angeles - Lakers, amelyet 14 szezonon keresztül erősített, de bajnoki címet nem tudott nyerni. Szakértők szerint ő a liga történetének valaha volt egyik legjobb játékosa, aki sosem ért fel a csúcsra. Döntőben nyolcszor játszott a kaliforniaiakkal, de mindig alulmaradt, hétszer az ősi rivális Boston Celticsszel szemben.

    
Baylor tartja a rekordot a nagydöntőben egy mérkőzésen szerzett pontok számában: 1962-ben a Boston elleni ötödik összecsapáson 61 pontot dobott. A 11-szeres All Star, 10-szer ez év csapatába beválasztott klasszis mezét, a 22-est már korábban visszavonultatta a Lakers, emlékét pedig szobor is őrzi a Staples Centernél.
    

Játékospályafutása után edzette a New Orleans Jazz csapatát, majd a Los Angeles Clippers általános igazgatója lett és 22 évig töltötte be ezt a posztot. A sportági Hírességek Csarnokába 1980-ban nyert bebocsátást, az NBA történetének 50 legjobb játékosa között is szerepel a neve. Magic Johnson, a Lakers legendája és jelenlegi elnöke azt írta róla a Twitteren, hogy Baylor volt az NBA első játékosa, aki olyan elképesztő dolgokat művelt a levegőben, amelyet később Michael Jordantől láthattak a rajongók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com