Elhunyt Adriányi Gábor egyháztörténész

Életének kilencvenedik évében, szombaton elhunyt Adriányi Gábor egyháztörténész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja - közölte az MTA hétfőn az MTI-vel.Adriányi Gábor egyháztörténész Nagykanizsán született 1935-ben, katolikus családból piarista iskolába került, onnan papi hivatását követve a veszprémi szemináriumba, majd a budapesti Központi Szemináriumba. Hivatása miatt többször került konfliktusba a pártállammal, titokban szentelték pappá, majd külföldön kezdte újra az életet: római, párizsi és bécsi tanulmányokat folytatott.
    

Magántanár volt 1971-től a Bonni Egyetem Katolikus Teológiai Karán, 1976 óta ugyanott tanszékvezető tanár, az Egyháztörténeti Intézet igazgatója volt. Számos kitüntetésben részesült, 2005-ben Fraknói Vilmos-díjat kapott, a Varsói Katolikus Akadémia tiszteletbeli doktorává, az MTA külső tagjává választották. 2012-től újra Magyarországon dolgozott: 2017-ig az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadójaként a magyar katolikus egyház 1790 utáni zsinataival és nagygyűléseivel foglalkozó OTKA-program senior kutatója volt.
    

Adriányi Gábor a magyar és egyetemes egyháztörténet számos kérdésével foglalkozó monográfiák és tanulmányok szerzője, alkotásai kutatónemzedékek hosszú sorának adott iránymutatást - írták az MTA méltatásában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com