Elhunyt Benkő Imre Kossuth-díjas fotográfus

Elhunyt Benkő Imre fotográfus. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas alkotó, az MMA rendes tagja életének 83. évében szerdán halt meg - közölte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) az MTI-vel.Mint írták, a dokumentarista fotográfia megkerülhetetlen alakja több mint hatvan éven keresztül alkotott itthon és a világ több pontján. Benkő Imrét az MMA saját halottjának tekinti.

Budapesten született 1943. február 17-én. Érettségi után az Ipari Szakmunkásképző Intézet híradástechnikai műszerész szakán tanult, első munkahelye a Magyar Távirati Irodában volt, ahol fotóriporter-munkatársként dolgozott. Alapító tagként részt vett a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának oktatásában és munkájában. 1971-ben végzett a MÚOSZ újságíró iskola fotóriporter szakán, dolgozott a Képes 7-nél, az Európa Magazinnál, majd a kilencvenes évektől szabadfoglalkozású fotósként alkotott.

1988 és 2000 között a Magyar Iparművészeti Egyetemen óraadó tanárként dokumentarista fotográfiát oktatott.

Riportjait, fotóesszéit úgy készítette, hogy hosszú időt szánt az észrevétlenség megteremtésére: így tudta elérni, hogy alanyai természetes társként fogadják el őt és a fényképezőgépét.

Már a hetvenes években az utca lett felvételeinek fő helyszíne és korhangulatot megörökítő témája, majd járt koncertekre, munkásszállókra, kultúrházakba, üzemekbe. Később a színház varázsa (Köllő Miklós pantomim-együttese), az Artistaképző növendékeinek különös élete, fanyar, érdekes, kitartást igénylő világa ihlette fotóit.

1989-ben megkapta a Kassák Lajos Ösztöndíjat, ez tette lehetővé számára, hogy elkészítsen egy egyedülálló sorozatot, amellyel 1992-ben elnyerte a W. Eugene Smith Memorial Fund (New York) ösztöndíját. Acélváros - Ózd 1987-1995 címmel megjelent albumával újraélesztette a már-már eltűnőben lévő nélkülözhetetlen vizuális műfajt, a fotóesszét. Szürke fények - Budapest 1970-1999 című, 1999-ben megjelent albuma a főváros három évtizedének dokumentarista krónikája.

1988 után különböző ösztöndíjakkal – Kassák Lajos Fotográfiai Ösztöndíj, André Kertész és HUNGART-ösztöndíj, Budapest Fotográfiai Ösztöndíjjal – alkotott, utazott a világ számos országába, ahol érdeklődése az emberekre, a társadalmi és szociális struktúrákra irányult.

Utak/Fotók: 1971–2002 című fotóesszé kötete (2004) saját kiadásában jelent meg. Több évtizeden keresztül kísérte figyelemmel a magyarországi ikreket, Ikrek - 1982-2008 címmel kötete is megjelent több mint kétszáz fotóval, sok száz portréval. 1993 óta, az első Diáksziget rendezvénytől kezdve fotózta az egyre nagyobbá váló fesztivált. Arcok - Sziget fesztivál 1993-2002 címmel jelent meg kötete az első tíz év képeiből, majd a húsz év anyagából nagyszabású kiállítást rendeztek a Mai Manó Galériában és a Szigeten 2012 nyarán.

Benkő Imre életéről Palotai János állított össze monográfiát Élet-Mű címmel, amely az MMA Kiadó gondozásában jelent meg 2018-ban. Legutolsó kötete 2022-ben látott napvilágot Távol és közel. Kína 1984-2019 címmel.

Alkotásait számos díjjal jutalmazták, 1975-ben elnyerte a World Press Photo pályázat ezüst- és aranyérmét, majd három évvel később ismét aranyérmes lett. 1991-ben Pulitzer-emlékdíjat kapott. Hazai díjai közül kiemelkedik a Balázs Béla-díj (1981), az Érdemes Művész díj (2004), a Magyar Fotográfiai Nagydíj (2004), a Magyar Fotóművészek Szövetségének Életmű-díja (2013), a Prima Primissima díj (2016) és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ által adományozott Fotóriporteri Életműdíj (2021). Idén Kossuth-díjat kapott "Magyarország számára kivételesen értékes művészi alkotómunkája, a magyar dokumentarista fotográfia meghatározó alakjaként az ember és környezete viszonyát elemző, sajátos hangvételű alkotásai elismeréseként".

2012 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com