Elhunyt Bényi Ildikó

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden elhunyt Bényi Ildikó. A népszerű Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövete 55 éves volt. Bényi Ildikót a közmédia saját halottjának tekinti.Nem sokkal február 26-án betöltött 55. születésnapja után március 11-én elhunyt Bényi Ildikó, a közmédia műsorvezetője, tudatta a család az MTVA-val.

A közkedvelt rádiós- és televíziós műsorvezető 1970-ben született Szikszón, magyar nyelv és irodalom terén végzett tanulmányait követően 1993-ban a Magyar Rádió bemondói-műsorvezetői, majd 1995-ben a Magyar Televízió műsorvezetői-riporteri tanfolyamának elvégzésével párhuzamosan indult szakmai pályafutása.

1997-ben az ő műsorvezetésével tért vissza a képernyőre a megújult Önök kérték! című emblematikus kívánságműsor. Azóta teljesítette töretlen lelkesedéssel a kívánságokat, hogy az örökzöld és mai slágerekkel, ikonikus kabarérészletekkel, nótákkal vagy éppen prózai művekkel örömet szerezhessen a nézőknek. A közönségkedvenc Bényi Ildikót több más műsorban láthatták, hallhatták. 1993 és 1995 között a Szülőföldünk című műsort vezette a Magyar Rádióban, de háziasszonya volt öt és fél éven át a mai SzerencseSzombat elődjének számító Lottóshow-nak.

Magas színvonalú szakmai munkáját több neves díjjal is elismerték, 2001-ben Aphelandra-díjat kapott szép magyar nyelvhasználatát és példaképül szolgáló humanizmusát elismerve. A közmédia által, a példaértékű munka és a közszolgálatért végzett tevékenység elismeréseként alapított szakmai díjak közül 2021-ben vehette át a szép és helyes magyar nyelvhasználatért járó elismerést, a Wacha Imre-díjat.

Bényi Ildikó életében fontos volt, hogy közéleti szerepvállalását jó ügy támogatására is fordítsa, 2006 óta volt a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati követe, munkásságát 2009-ben Vöröskeresztes Tevékenységért Arany fokozatú kitüntetéssel ismerték el. 2009-től rendszeresen, évente kétszer szervezte a közmédia véradó napjait, amelynek köszönhetően a vállalat 2015-ben a Véradóbarát Munkahely címet is elnyerte.

2010-ben az ’56-os Hűség a Hazához Érdemkereszt kitüntetést vehette át, az elismerést a rendszerváltozás óta tanúsított erkölcsi tisztaságáért, abból fakadó tiszteletet érdemlő magatartásáért, cselekedeteiért kapta.

Bényi Ildikóról a közmédia ma délután, a 13.45-kor kezdődő Családi kör adásában, majd a március 13-ai 15.30-as, március 14-én 14.55-kor kezdődő Önök kérték! című műsoraiban emlékezik meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com