Elhunyt Bradányi Iván dalszövegíró, műfordító, író

Elhunyt Bradányi Iván dalszövegíró, műfordító, író. Az eMeRTon-díjas, Magyar Rádió- és Artisjus-életműdíjas alkotó, számos sláger szerzője 92 évesen hunyt el vasárnap a Szent Imre Kórházban - közölte Bradányi Iván gyámja, Munkácsy Sándor hétfőn az MTI-vel.Bradányi Iván 1930-ban született Budapesten. A Magyar Rádió Zenei Osztályán tizenkilenc évesen kezdett el dolgozni, ő volt az első, aki dalszövegíróként került ide. 1949-ben jelentek meg első dalai. A hatvanas években Londonban, majd Barcelonában élt, 1972-ben tért vissza Magyarországra és a Magyar Rádió külső munkatársa lett.
    

Olyan zeneszerzőkkel dolgozott együtt, mint Buday Dénes, Fényes Szabolcs, Bágya András, Martiny Lajos, Hajdu Júlia, Vincze Ottó.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Dalszöveget írt mások mellett Kovács Katinak (Egy nyáron át; Hogyha elhagysz; Indián nyár), Záray Mártának (Egyszer te, egyszer én; Mindenki jó barát; Olyan voltam én), Vámosi Jánosnak (Amíg itt vagyok; Felhőket hajt a szél; Vigyázz, ha jön a boldogság), Korda Györgynek (Amíg csak élek; Engedd meg, hogy szeresselek téged; Jó, hogy rád találtam), Cserháti Zsuzsának (Ábrándozás; Maradj még; Senki nem vigyázz rám), Máté Péternek (Ez majdnem szerelem volt; Ki tudja, miért?; Ma ősz van Velencében). Színészeknek is írt dalszövegeket, többek között Tolnay Klárinak, Márkus Lászlónak, Latinovics Zoltánnak sanzonokat. A rendszerváltásig mintegy kétezer dala került hangszalagra.
    

A hetvenes évek közepétől 1990-ig a Rádió könnyűzenei műsorértékelője volt, később dolgozott a Reader's Digest és a Szekigráf Kiadónál. Mintegy háromszáz Disney-film magyar fordítása fűződik a nevéhez, ő készítette a West Side Story és a Hair magyar szövegét is. Számos színházi darabot jegyzett íróként, köztük volt az Esti pesti műsor (1975), az Őfelsége, a nő (1975), a Fiatalabbak is elkezdhetik... (1976), az Együtt, ameddig bírjuk (1983), a Vidám válás (1990), a Cyrano (2001, 2004), a Kék angyal (2010). Fordítóként a nevéhez fűződik az Ének az esőben (1985), az Edith és Marlene (1986), a Musical Musical (1986), a Mennyből a telefon (1987), a Me and My Girl (1988), Zorba (1988, 2005), a Mayflower (1993), a Párizs ege alatt (1999), a Kabaré (2002), a Sajnálom, Mr. Tegnap! (Pikáns négyes) (2003), a Slágerkoktél (2005), a Marlene (2009).
    

2008-től a Magyar Katolikus Rádió munkatársaként heti rendszerességgel készítette a Sztárok és történetek című műsorát. Munkásságát számos díjjal ismerték el, eMeRTon-díjat 1988-ban és 1989-ben, Huszka Jenő-díjat 2000-ben, a Magyar Rádió Életműdíját 2005-ben, az Artisjus-életműdíjat 2011-ben vehette át, 2015-ben Újbuda díszpolgára lett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com