Elhunyt Bruce Williamson, a Temptations volt énekese

Elhunyt Bruce Williamson, a világhírű amerikai soul zenekar, a Temptations volt énekese. A művész, aki 49 éves volt, vasárnap egy Las Vegas-i kórházban halt meg koronavírus következtében.Williamson 2006-ban csatlakozott a Tamptationshöz és 2015-ig volt tagja az énekegyüttesnek.

A hatvan éve létező Temptationsnek eddig 25 tagja volt, Williamson halálával immár tizenhárman nem élnek közülük. Az alapítók közül Otis Williams az egyedüli, aki ma is a Temptationsben énekel.

    
"Mindig az volt az álmom, hogy egyszer beléphessek a Temptationsbe, de nem akartam utánozni senkit az elődeim közül. Saját magam akartam lenni" - idézett kedden a billboard.com egy korábbi, Bruce Williamsonnal készült interjúból. Az énekes kaliforniai Comptonban született és már egészen fiatalon templomi kórusokban volt hallható. A Temptationsbe a csapatban jelenleg is szereplő Ron Tyson hívta, de Otis Williams sokáig túl fiatalnak, emellett túlságosan nagy termetűnek tartotta ehhez. Végül 2006-ban csatlakozott a Temptationshöz, amellyel koncertek és televíziós fellépések mellett két lemezt (Back to Front - 2007; Still Here - 2010) készített.
    

A ma is aktív együttesek közül a világon az egyik legrégebbi, 1960-ban alakult csapat eddig 43 stúdiólemezt jelentetett meg. A háromszoros Grammy-díjas Temptationst 1989-ben beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com