Elhunyt David Crosby amerikai folk-rock zenész

Elhunyt David Crosby amerikai folk-rock zenész. A Byrds, valamint a Crosby, Stills, Nash & Young egykori tagja 81 évesen, hosszú betegség után halt meg szerdán.A gitáros, énekes, dalszerző halálhírét ügynöke erősítette meg. A halál pontos okát egyelőre nem közölték. Korábbi zenésztársai kiemelték tehetségét és kreativitását, ugyanakkor emlékeztettek arra is, hogy Crosby számos konfliktus forrása volt - írja hírportálján a BBC.
    

Graham Nash a vele való viták ellenére mély szomorúságát fejezte ki halála kapcsán, és úgy fogalmazott, hogy hatalmas űrt hagyott maga után.

Stephen Stills szerint vitathatatlanul zenészóriás volt, még ha sokszor egymásnak is estek. Twitter-bejegyzésében Brian Wilson, a Beach Boys énekese hihetetlen tehetségnek és csodálatos személyiségnek nevezte.
    

David Crosby 1941-ben született Los Angelesben az Oscar-díjas operatőr, Floyd Crosby gyermekeként. 1964-ben csatlakozott a Byrds együtteshez; a folk-rock csapat első nagy sikere egy Bob Dylan-feldolgozás, a Tambourine Man volt. Zenei képességeit, gitározási technikáját, kellemes énekhangját mindenki elismerte, viharos természete miatt azonban 1967-ben távoznia kellett a Byrdsből.
    

Ezt követően alapított supergroupot Stephen Stillsszel és Graham Nash-sel, a formáció nagy sikerrel lépett fel az 1969-es woodstocki rockfesztiválon. A trióhoz csatlakozott Neil Young is, a négyes pompás lemezeket készített - Crosby írta például az Almost Cut My Hair és a Déja Vu című hippihimnuszt - de a belső konfliktusok miatt csak néhány évig dolgoztak együtt. A CSNY egy-egy koncert erejéig a következő évtizedekben is összeállt.
    

A kackiás bajszáról és ellenkulturális politikai megközelítéséről is elhíresült Crosby szólóban is sikeres volt, hat évtizedes pályafutása talán legjobb anyaga az utolsó, 2021-ben kiadott For Free volt. Azon kevesek közé tartozott, akiket kétszer is beválasztottak a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. Nehéz ember volt, számos alkalommal került összetűzésbe a törvénnyel. 1982-ben drog- és fegyverügyek miatt letartóztatták, hedonista életmódja miatt egészségi állapota ingatag volt, 1994-ben májátültetésen esett át. Egy 2019-es interjúban, amelyet a Los Angeles Timesnak adott, sajnálatát fejezte ki múltbeli viselkedései miatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com