Elhunyt Edward Lewis, a Spartacus és az Eltűntnek nyilvánítva producere

Elhunyt 99 évesen Edward Lewis, a Spartacus és az Eltűntnek nyilvánítva producere, aki segített megtörni a hollywoodi feketelistát azzal, hogy alkalmazta a politikai nézetei miatt meghurcolt Dalton Trumbót.Lewis lánya, Susan közleménye szerint július 27-én hunyt el Los Angeles-i otthonában, felesége, Mildred Lewis pedig 98 évesen még áprilisban ment el - írta a Hollywood Reporter kedden.

   
Edward Lewis és felesége, Mildred 73 évig élt házasságban. Producertársakként számos filmen, musicalen és regényen dolgoztak együtt. Costa-Gavras Eltűntnek nyilvánítva című filmjéért is megosztva kapták producerként a legjobb filmnek járó Oscar-jelölést 1983-ban. Lewis kilenc olyan filmen is dolgozott producerként vagy executive producerként, amelyet John Frankenheimer rendezett, köztük a Hét májusi nap (1964), a Második lehetőség (1966) és A nagy verseny (1966) című alkotásokon.

A második lehetőség című produkcióban alkalmazta a feketelistára került John Randolph színészt is.
    

Az 1960-ban készült Spartacus - a politikai boszorkányüldözés idején szintén feketelistára került - Howard Fast 1951-ben megjelent regénye nyomán készült. Lewis a forgatókönyv megírásával Trumbót bízta meg, aki évekig csak álnéven dolgozhatott. Lewis csak azt követően árulta el a Universal stúdiónak, hogy Trumbo írta a szkriptet, hogy a stúdió már 8 millió dollárt költött a filmre. Trumbo később felidézte, hogy Lewis "nagy kockázatot vállalt, hogy segítsen egy emberen, aki elvesztette a nevét". A Spartacus sztárja, Kirk Douglas, aki a film executive producere is volt, szintén kiállt Trumbo mellett.
    

A producer még két Trumbo által írt filmen, Az utolsó napnyugtán (1961) és Az utolsó cowboyon (1962) dolgozott. Lewis ugyanakkor lánya szerint nem tartotta különösen nagy dolognak a feketelistások felkarolását, természetes volt számára, "az értékrendje része volt" - idézte a hollywoodi szaklap. A Costa-Gavras rendezésében készült Eltűntnek nyilvánítva 1983-ban elnyerte az Arany Pálma-díjat Cannes-ban, de az Oscart nem kapta meg, mert abban az évben azt a Gandhinak ítélték oda.
    

Lewis további jelentős filmjei között tartják számon az Adrian Messenger listája című thrillert John Huston rendezésében és Douglasszel a főszerepben, a Tövismadarak című minisorozatot Richard Chamberlainnel, a Louis Malle rendezte Kasszafúrókat Donald Sutherlanddel, és A folyó című utolsó produkcióját, amelynek főszerepeit Sissy Spacek és Mel Gibson játszotta.
    

Edward Lewis 1919-ben született a New Jersey-beli Camdenben. 16 évesen került be a Brucknell Egyetemre, ahol bokszolóként és birkózóként versenyzett. Fogorvosi tanulmányokba kezdett, de aztán bevonult, és kapitányként szolgált a második világháborúban. A háború után Los Angelesbe költözött, 1946-ban összeházasodott Mildreddel - akivel két lányuk született -, és 1949-ben már együtt dolgoztak a Balzac művéből (Mercadet, a pénz királya) készült, The Lovable Cheat című filmen, amelyben Buster Keaton szerepelt.
   

A producer házaspár aktívan kiállt polgári jogi ügyek mellett, számos adománygyűjtés házigazdái voltak. Nagy világjárók és gyűjtők voltak, gyűjteményük egy részét a Los Angeles Megyei Művészeti Múzeum (LACMA) kiállításai számára adták kölcsön.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com