Elhunyt Friedmanszky Zoltán, a Ferencváros korábbi labdarúgója és edzője

Csütörtökön, 87 éves korában elhunyt Friedmanszky Zoltán, a Ferencvárosi Torna Club egykori kiváló labdarúgója és edzője.Az FTC honlapja felidézi, hogy a támadójátékos a Testnevelési Főiskola elvégzését követően, 1957-ben igazolt a klubhoz, amelynek színeiben 162 alkalommal lépett pályára és 83 gólt szerzett. Rögtön az első idényében gólkirály lett, az 1957/58-as bajnokságban ugyanis - Molnár Jánoshoz (MTK), Halápi Istvánhoz (Újpesti Dózsa) és Tichy Lajoshoz (Bp. Honvéd) hasonlóan - 16 találatig jutott.
    

Kétszer volt bajnok, egyszer Magyar Népköztársasági Kupa-győztes, illetve tagja volt a Vásárvárosok Kupájában 1963-ban elődöntős, 1965-ben pedig győztes együttesnek is. Friedmanszky Zoltán a pályafutása befejezése után a Ferencváros utánpótlásában dolgozott edzőként, majd öt évet töltött Kubában testnevelő-tanárként. A hazatérését követően a Szolnoki MTE, majd 1978 és 1980 között a Ferencváros felnőtt csapatának vezetőedzője volt. A zöld-fehérekkel előbb második, majd hatodik lett az NB I-ben. Ezután a KSI-nél, majd Kuvaitban vállalt munkát. Újabb hét év után, 1988-ban tért vissza Magyarországra, később ismét utánpótlásedző volt a Fradinál.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com