Elhunyt Funk Sándor addiktológus

Hosszú betegség után 76 éves korában elhunyt Funk Sándor addiktológus, neurológus, pszichiáter. Funk Sándort, a Nyírő Gyula Kórház addiktológia osztályának volt főorvosát kedden érte a halál. Temetéséről később intézkednek - tudatta a család szerdán az MTI-vel.Funk Sándor 1948. március 30-án született Budapesten. 1972-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán summa cum laude minősítéssel.

Ezt követően az egyetem neurológiai klinikáján tett szakvizsgát 1976-ban, majd 1978-ban pszichiátriai szakvizsgát.
    

Több kórházban is dolgozott, 1979-től a SOTE neurológiai klinikáján, a Róbert Károly körúti kórházban és a Belügyminisztérium kórházában, elsősorban alkoholbetegek kezelésével foglalkozott. 1987-től a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályára került, ahol osztályvezető főorvosként dolgozott. 1992-ben nyert addiktológiai szakképesítést. 1988-ban Magyarországon először alkalmazta a Methadon-kezelést heroinfüggőség esetében. 2012-ben a kórház megszüntette a munkaviszonyát.
    

Funk Sándor 2012-től a Szent Kristóf rendelőintézet XXII. kerületi addiktológiai gondozójában, 2013-tól 2016-ig a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai-addiktológiai osztályán dolgozott, majd 2019-ig a Pszichiátriai Addiktológiai Gondozóban. 2019-től a XIII. kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft. Neurológiai-Pszichiátriai és Addiktológiai Szakrendelőjének munkatársa.
    

Orvosi munkája mellett alkohológia/addiktológia tantárgyat adott elő a Wesley János Lelkészképző Főiskola hallgatóinak. Számos függőségekkel kapcsolatos előadást tartott. Választott vezetőségi tagja volt a Magyar Addiktológiai Társaságnak. Funk Sándor munkásságát 2000-ben Budapestért Díjjal ismerték el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com